Az Azeri Nagydíj szombati napján vált hivatalossá, hogy a négy héttel ezelőtti Ausztrál Nagydíj hajrájában nagy port kavart, újraindítással kapcsolatos szabályt módosítják.
A melbourne-i futam hajrájában Kevin Magnussen autója miatt piros zászlós fázis volt érvényben, majd az újraindítás után óriási balesetek következtek. A két Alpine, Nyck de Vries és Logan Sargeant, valamint Fernando Alonso és Carlos Sainz is áldozatai lettek annak, hogy a kivezető kört a biztonsági autó mögött teljesítve álltak fel az autók a rajtrácsra, így hideg gumikon kellett elstartolniuk.A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a bakui versenyhétvégén a pilótákkal egyeztetve úgy döntött, hogy
ezentúl a Fernando Alonso által javasolt szabályokat fogják alkalmazni hasonló esetben. Eszerint piros zászlós fázis után nem a biztonsági autó mögött kell felállni a rajtrácsra, így az élen autózó pilóta döntheti el, milyen tempóban tegyék meg a kivezető kört.

„Az új procedúra szerint a biztonsági autó 30 másodperccel a mezőnyt megelőzően hajt ki a bokszutcából, majd azonnal lekapcsolja a villogóit. Amint a mezőny – 30 másodperccel később – kimegy a kivezető körre, a futamot vezető versenyző diktálhatja az iramot, hogy ezáltal hatékonyabban melegíthessék fel a gumijaikat az állórajt előtt" – idézte a közleményt a Motorsport.
Az új szabályt szükség esetén már a vasárnapi Azeri Nagydíjon is alkalmazásra kerül.