Társoldalunk:

Leclerc meglepte a Red Bullt, de ez sem volt elég az elszabadult kerékkel induló sprintfutamon

2023.04.29. 16:13

Az Azeri Nagydíj sprintfutama Cunoda Juki különös balesetével indult, végül pedig Sergio Pérez végzett az élen Charles Leclerc és Max Verstappen előtt. A sprintről készült élő szöveges tudósításunkat ide kattintva olvashatják el.

A rajtot követően George Russell egy összeérés után meg tudta előzni Max Verstappent a harmadik helyért, az első két helyen pedig maradt Charles Leclerc és Sergio Pérez a sorrend. Cunoda Juki falhoz érését és leszakadó jobb hátsó kerekét követően máris virtuális-, majd később sima biztonsági autós fázis következett, így a táv egyharmada a törmelékek eltakarításával telt.

Az új rajt után a sérült oldaldobozzal versenyző Verstappen visszaelőzte Russellt, míg a hatodik helyért Fernando Alonso ment el Lewis Hamilton mellett. Az első hét sorrendje ezután már csak egy helyen változott, az élen: Pérez féltávnál ment el Leclerc mellett a célegyenes végén. A nyolcadik, még pontszerző helyet pedig Alonso csapattársa, a hajrában előző Lance Stroll szerezte meg. 

Pérez a sikerével két ponttal csökkentette a hátrányát Verstappenhez képest az összetett élén, a vasárnapi versenyen azonban a holland startol előrébbről, hiszen a pénteki időmérő alapján Leclerc-Verstappen-Pérez lesz az első három helyezett a rajtrácson.

Az 51 körös Azeri Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 13 órakor kezdődik.