Az Azeri Nagydíj időmérő edzésén Charles Leclerc volt a leggyorsabb, mögüle Max Verstappen és Sergio Pérez indulhat el a vasárnapi futamon. Lássuk, hogyan értékelték az első három helyről rajtoló pilóták a pénteki versenynapot a leintést követően!
Charles Leclerc pályafutása során 19. alkalommal szerezte meg az első rajtkockát, Bakuban pedig ezt sorozatban harmadszor tette meg. A monacóit ennek ellenére váratlanul érte a hirtelen javulás a gyenge idei szezonkezdet után, amit a nyilatkozatában sem próbált titkolni.
„Természetesen meglepődtem, hiszen úgy érkeztünk ide, hogy a Mercedest és az Aston Martint szeretnénk elcsípni. Erre tessék, itt vagyunk a pole pozícióban, ez nagyon kellemes meglepetés! Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a versenytempóban a Red Bull mögött vagyunk, úgyhogy nagyon nehéz lesz megtartani ezt a helyet, de ez a cél – árulta el Leclerc a közönség óriási ovációja közepette. – Nagyon elégedett vagyok az utolsó körömmel, mert nagy kihívást jelent ez a pálya és az egész hétvége, de szerencsére jól zárult a nap. Holnap viszont még nagyobb kihívással nézünk szembe, hiszen közepes keverékű gumikon még nem köröztünk, márpedig a holnapi sprintkvalifikáción muszáj lesz. Remélhetőleg a jó tempónk elég lesz ahhoz, hogy az SQ1-ben és az SQ2-ben sok tapasztalatot nyerjünk a futamokhoz."

Max Verstappen pályarekordot autózott és sokáig úgy tűnt, hogy ez az első bakui pole-jához elég is lesz, ám végül a második hely jutott neki. A holland azonban így sem volt csalódott.
„Itt mindig nagyon nehéz egy jó kört összerakni, a végén próbáltam egy dolgot másképpen csinálni, de nem vált be. Nyilván jó lett volna az élről rajtolni, ám a második hely egyáltalán nem rossz az eddig megszokott versenytempónk ismeretében – nyilatkozta Verstappen. – Már várom, hogy holnap reggel ismét autóba ülhessek, kíváncsi vagyok, hogy ott [a sprintkvalifikáción] mennyivel másképpen alakulnak a dolgok. Fontos, hogy kikerüljünk minden zűrzavarból és ne hibázzunk, de ez itt nem egyszerű dolog."
Csapattársa, Sergio Pérez is közel volt az élen végző kettőshöz, de ezúttal meg kellett elégednie a harmadik hellyel, amit ő viszont csalódásként élt meg.
„Elég érdekes volt, különösen a Q1 a két piros zászlós fázissal, hiszen nehéz volt visszamelegíteni utána a gumikat. Nem volt szabad hibázni, amit a kevés gyakorlási lehetőség miatt nem volt egyszerű megvalósítani, de a csapat nagyszerű munkát végzett. Ezért kisebb csalódás is a harmadik hely, mert ebben volt ennél több, de nem tudtam tiszta kört futni. Viszont ez így sem rossz rajthely – mondta Pérez, aki a Ferrarit is dicsérte. – Tudtuk, hogy erősek lesznek, és Charles kiváló kört teljesített."