A Mercedes Forma-1-es csapatának brit versenyzőjéről, George Russellről kiderült, hogy 17 évesen megbukott élete első vezetési tesztjén.
A Mercedes sztárja a jelenlegi mezőny egyik legtehetségesebb pilótája, de volt idő, amikor a túlzott magabiztossága csapdájába esett.
A most 25 esztendős versenyző 5 évesen kezdett el gokartozni, így kellő tapasztalattal ülhetett a volán mögé első vezetési vizsgáján. Apja szerint Russell tele volt önbizalommal és úgy gondolta, könnyedén teljesíti majd a tesztet. Első próbálkozása, amelyre 17 éves korában került sor, nem volt sikeres, de ezt a fiatal versenyző nem akarta elfogadni és a vizsgabiztost hibáztatta a kudarcért.

"Vissza kellett mennünk a King's Lynn-i tesztközpontba, hogy George szembeszállhasson vele. Ez nem alakult jól" - emlékezett vissza Russell édesapja, Steve.
Russell elárulta, hogy nagyon megviselte az, amikor fiatalabb korában egy versenyen nem teljesített jól. Amikor jól vezettem, ünnepeltünk, és a hangulat is remek volt, de mivel a családom sokat várt tőlem és anyagilag is támogatott, nagyon rossz volt a hangulatom, amikor elszenvedtem egy vereséget" - nyilatkozta Lewis Hamilton csapattársa.