Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nem hiszi, hogy pilótája, Max Verstappen még a negyvenes éveiben is versenyezni fog, ahogyan azt Fernando Alonso teszi.
Max Verstappennek 2028-ig szól a szerződése a Red Bull-lal. Akkor is még csak 31 éves lesz, de a holland többször utalt már arra, hogy nem szeretné tovább folytatni az F1-es karrierjét, elsősorban a fárasztó feladatoknak és a hagyományok megváltoztatásának köszönhetően. Christian Horner is úgy gondolja, hogy Verstappen nem fog a 2030-as évek végén is még versenyezni, de jelenleg még látja az eltökéltséget a pilótájában.

„Max egy önálló ember, akinek saját erős véleményei vannak, így ő dönt arról is, hogy mit szeretne csinálni az élete során. Azt nem tudom elképzelni, hogy ő lesz a következő Fernando Alonso, aki 41-42 éves korában is versenyez, legalábbis nem a Forma–1-ben – mondta a Red Bull főnöke. – Azonban a versenyzést szenvedélyesen imádja, hiszen ha nem a valós pályán, akkor a virtuális világban versenyez. Amíg pedig ég benne ez a tűz, addig folytatni fogja, de nem tudni, ez meddig lesz így."
Horner a Red Bull klasszis mérnökének, Adrian Newey-nak a jövőjéről is beszélt, akinek a szerződése az év végén jár le az energiaitalosokkal, és egyes pletykák már a Mercedesszel boronálták össze.
„A szíve még mindig a Forma–1-ért dobog, a csapat iránti elkötelezettsége pedig olyasmi, ami... Nem szokásunk szerződésekről vagy azok hosszáról beszélni, de még hosszú évekig itt lesz velünk. Persze mindig lesznek pletykák a paddockban, elvégre ilyen a Forma–1 – nyilatkozta Horner. – Rendkívül fontos és népszerű tagja a csapatunknak, úgyhogy nagyszerű, hogy hosszú távon velünk van, ráadásul néhány olyan dologban is érintett, amelyekbe most kezdünk belefolyni."