Társoldalunk:

Alonso dobogói ellenére nem elégedettek az Aston Martinnál

2023.04.09. 14:55

Mike Krack csapatfőnök elmondása szerint az idény meglepetéscsapatának számító Aston Martin tulajdonosa, Lawrence Stroll már a győzelmet hiányolja az istállótól.

A silverstone-i alakulat három versenyhétvége alatt több pontot szerzett, mint tavaly az egész idényben, miután Fernando Alonso három harmadik helye mellett Lance Stroll egy 4. és egy 6. pozícióval segítette a csapatot. Ennek ellenére Stroll csapattulajdonos édesapja, Lawrence Stroll még mindig nincsen teljesen megelégedve a szezonnal, ahogy az Mike Krack nyilatkozatából kiderült.

Mike Krack szerint Lawrence Stroll még többet vár el a csapattólForrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

„A küldetésünk teljesen nyilvánvaló, de ő [Stroll] sem várt sokáig, hogy megkérdezze, hogy mikor nyerünk már végre. Persze nagyon örül, hogy tettünk egy lépést előre, de ez még nem elégíti ki az ő igényeit. Az a jó Lawrence-ben, hogy pontosan tudni lehet, hogy ő mindig többet akar, nekünk pedig mindig többet kell teljesítenünk" – nyilatkozta a luxemburgi csapatfőnök, aki a leendő első fejlesztésekben is bízik, mint az előrelépést segítő dolgokban.

Krack azt is elárulta az interjúban, hogy melyik pályán számít átütő sikerre.

Forrás