Társoldalunk:

A Mercedes és a Red Bull főnöke is hiába reklamált a Hamilton-Verstappen csata után

2023.04.09. 13:46

A 2021-es abu-dzabi szezonzáró hajrájában hozott versenyigazgatói döntések után mindkét érintett fél azonnal megkereste a Nemzetközi Automobil Szövetség akkori elnökét, Jean Todtot – árulta el a francia szakvezető.

Mint ismert, az Abu-dzabi Nagydíj végén be kellett küldeni a biztonsági autót, amelyet az utolsó előtti kör végén kihívtak ki. Michael Masi versenyigazgató először azt a döntést hozta, hogy a lekörözöttek nem vehetik vissza a körüket, ám nem sokkal később változtatott álláspontján, és a Lewis Hamilton és Max Verstappen között lévő autókat elengedte. Ennek következtében a friss gumikra váltó holland pilóta az utolsó körben megelőzte riválisát, amivel megszerezte az első világbajnoki címét.

Jean Todtnak nem alakult nyugodtan a 2021-es szezonzáró estéjeForrás: AFP/Joe Klamar

Az eset után Christian Horner és Toto Wolff, a két istálló csapatfőnöke Jean Todtot is megkereste.
Nem tettem semmit, hiszen ez nem az FIA-elnök feladata. A bíráknak önállóan kell döntéseket hozniuk – mondta Todt. – Hallott már valaki olyat, hogy Gianni Infantino, a FIFA [Nemzetközi Labdarúgó-szövetség] elnöke utólag a büntetők megítélésének helyességéről beszél? A [Todtról készült] dokumentumfilmben látható, ahogy a vidéki házamban néztem a versenyt a stábbal, majd Horner és Wolff felhívtak, én pedig válaszoltam nekik: »nem avatkozhatok bele, mert ez a stewardok és a versenyigazgató felelőssége«."

Nem sokkal a szezonzáró után lejárt Todt mandátuma, a kötelező választást pedig Mohammed bin Szulajm nyerte, aki változást ígért, és egyik első határozata volt Masi eltávolítása a versenyigazgatói posztról.