A korábbi brit Formula-1-es világbajnok versenyző, Damon Hill szerint Fernando Alonso olyan inteligenciája van, hogy ügyvédnek kellene mennie. Még egy gyilkossgi perben is rá bízná magát a spanyol pilótára.
Damon Hill az Ausztrál Nagydíj után kiemelte, hogy Fernando Alonso mennyire tisztában volt a helyzetével, és azzal, miként kaphatja vissza a harmadik helyet, melyet a Carlos Sainzcal történt ütközés után elveszített - írja a Motorsport.
Alonso a megforgását követően rögtön rádiózni kezdett csapatának, hogy ilyen esetekben a rajtpozíciók szerint kéne ismét felállítaniuk a sorrendet, hiszen a 2022-es Brit Nagydíjon is így történt.

Végül valóban ez lett a megoldás, ami azt jelentette, hogy Alonso annak ellenére is visszakerült a harmadik pozícióba, hogy az új rajtot követően tulajdonképpen a mezőny végén találta magát Sainz manővere miatt.
Alonso a gyorsasága mellett nagyon jól olvassa a futamokat, és most Damon Hill is erre hívta fel a figyelmet az F1 Nation podcastben.
„Arról viccelődtünk, hogy ügyvédnek kellen mennie. Őt választanám, hogy képviseljen engem egy gyilkossági perben! Unalmas vezetni az autót, valami mást is csinálnia kell közben. Akár a stratégiát is ő határozhatná meg" – mondta nevetve Hill Alonso kapcsán.

„Már amúgy is érti a szabályokat. Persze azt hihetnénk, hogy valaki, aki már olyan régóta van a sportban, mint ő, biztosan tanult már valamit, de ezt nem lehet automatikusan elvárni. Sokat fektetett ebbe, érti és tudja is a szabályokat, akárcsak Michael Schumacher. Schumacher is tudta, hol lehet megtámadni a szabályokat, hol vannak a lehetőségek, és ebből előnyt is kovácsolt, akárcsak Fernando. Idővel csapatfőnökké kéne válnia, mert briliáns lenne benne. Egyszerűen érti ezt a játékot."