Társoldalunk:

Óriási botrány: a szurkolók is hatalmas életveszélyben voltak az Ausztrál Nagydíjon

2023.04.03. 12:02

A nézői felvételek és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleménye alapján csak a szerencsén múlott, hogy mindössze egy ember sérült meg a vasárnapi, melbourne-i verseny alatt.

Az eseménydús futam alatt nehezen lehetett észrevenni, de rengeteg néző elhagyta a lelátót a pálya irányában, miközben még zajlott az Ausztrál Nagydíj. Az emberek túlságosan megközelítették a pályát, sokan még a kerítés tetejére is felmásztak, ezáltal életveszélyes helyzetbe hozták magukat. Akadt olyan pillanat is a verseny leintése után, de a díjátadó előtt, hogy Nico Hülkenberg autóját néhány méterre meg tudták közelíteni a szurkolók – éppen azt az autót, amely elektronikus hibában szenvedett, ezért égett a vészjelző fénye is, azaz ha valaki hozzáér, akár halálos áramütést is kaphatott volna.

Nem zárult így sem nézői sérülések nélkül a futam: az autóját összetörő Kevin Magnussen Haasának egyik alkatrésze kirepült a pályáról, és a karján megvágta az egyik drukkert.
„A fél felni átrepült a kerítésen, valaki fel is emelte. Az talált el, egy kicsit furcsa volt az egész – nyilatkozta a szurkoló. – Éppen egy nagyon kicsi rádiót tartottam a fülemhez, úgy, mintha mobiltelefon lenne. Felemeltem a karomat, a menyasszonyom ott állt mellettem. Én magasabb vagyok nála, és a karom pont eltakarta a nyakamat, de ha a menyasszonyomat találja el, valószínűleg pont a fejére esett volna. Lehetett volna rosszabb is, de szerencsére engem talált el és nem mást."

A versenyfelügyelők a verseny promóterének, az Australian Grand Prix Corporationnak a képviselőit is beidézték a mulasztások miatt a futam után. Végül nem róttak ki rájuk büntetést, arra kötelezték őket, hogy sürgősen terjesszen elő egy formális helyreállítási tervet az FIA-nak, amely megfelelően kezeli a súlyos aggályokat".