Vágólapra másolva!
A Red Bull kétszeres világbajnok holland pilótája, Max Verstappen elárulta, hogy fizikailag mennyire megviselte őt a Szaúd-arábiai Nagydíj előtti rejtélyes betegsége.

Max Verstappen a Szaúdi Nagydíj előtti sajtótájékoztatón a rejtélyes betegsége miatt nem tudott részt venni, és még a futamon való szereplése is veszélyben volt. Később csak annyit mondott, gyomorproblémái voltak, de rendbe jött. Az M4 Sport megírta, hogy a holland pilóta a hétvégén esedékes Ausztrál Nagydíjat megelőző sajtótéjékoztatón felfedte, hogy valójában eltitkolta a nyilvánosság előtt, mennyire szenvedett két héttel korábban.

"Sokáig én magam sem voltam hajlandó elhinni ezt.

Amikor beteg leszel, normál esetben két-három nap után már rendben vagy, mehetsz dolgozni" - mondta a Red Bull versenyzője.

Ez volt az első olyan versenyem, amin fizikai szempontból korlátozottnak éreztem magam, és ez igazán frusztráló az autóban ülve" - tette hozzá a kétszeres világbajnok.

Max Verstappen rejtélyes betegséggel küzdött a Szaúd-arábiai Nagydíj előtt Forrás: AFP/Ozan Kose

Ezek után hatalmas bravúr volt Verstappen részéről, hogy az időmérős műszaki hibája után a 15. rajtkockából kellett előreküzdenie magát a futamon, amelyen végül a második helyet szerezte meg.

árulta el a 25 éves pilóta.

Verstappen ezek után már egyáltalán nem bánja, hogy a Kínai Nagydíj kiesése miatt a mostani versenyhétvégét egy rendhagyó, háromhetes szünet fogja követni.

Szóval most már klassznak gondolom. Normál esetben, ha jól érezném magam, jobban szeretnék versenyezni" - zárta gondolatait Verstappen.