Vágólapra másolva!
Távozik a Forma-1-es McLaren istálló ügyvezető igazgatói posztjáról James Key, a várakozásoktól messze elmaradó brit csapat vezetőségében ugyanis átalakításokat hajtanak végre.

Key 2019-ben a Toro Rossótól érkezett a McLarenhez, most viszont az idény első két, balul sikerült futama után távoznia kell, feladatkörét pedig három személy között osztják el, ők technikai igazgatói posztot kapnak. Egyikük, David Sanchez a Ferraritól igazol át a McLarenhez, de ő csak jövőre kezdi meg a munkát a brit istállónál.

James Keyt két futam után kirúgta a McLaren Forrás: NurPhoto via AFP/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Peter Prodromou és Neil Houldey a McLaren kötelékén belül lép feljebb, s Sanchezzel együtt majd Andrea Stella csapatfőnöknek jelentenek.

A McLaren tavaly csak ötödik lett a konstruktőrök világbajnoki pontversenyében, a mostani idényt pedig a mezőny hátsó felében szerénykedve kezdte Bahreinben és Szaúd-Arábiában is. A szakértők szerint szép jövő előtt álló brit Lando Norris pályafutása szempontjából döntő jelentősége lehet annak, hogy a McLaren minél előbb visszataláljon a sikert jelentő útra. Norris legutóbb Dzsiddában csupán 17. lett, miközben újonc csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri két hellyel előtte végzett.

A világbajnoki idény jövő hétvégén Ausztráliában folytatódik.