Carlos Sainz, a Ferrari Forma-1-es pilótája úgy érzi, a mostani autókat a piszkos levegő miatt sokkal nehezebb követni és megelőzni.
A jelenlegi autókat tavaly vezették be azzal a céllal, hogy az autók által keltett aerodinamikai turbulenciák - amelyeket az F1-ben gyakran piszkos levegőnek neveznek - kiküszöbölésével szorosabbá tegyék a versenyeket. Ennek érdekében az FIA korlátozta az autók külső részéhez hozzáadható karosszériaelemek mennyiségét, ehelyett nagyobb hangsúlyt fektettek a padlóra, hogy leszorítóerőt generáljon.

Ez azonban nem akadályozott meg néhány csapatot - köztük a Ferrarit - abban, hogy kihasználják a szabályok szürke zónáit. Sainz szerint a 2023-as autók egy kicsit olyanok lettek, mint a régebbi autók, ami a télen végrehajtott fejlesztések miatt ismét megnehezítette a követést és az előzés.
Ezek az autók a piszkos levegőben egy kicsit rosszabbak lettek a tavalyi évhez képest, valószínűleg a leszorítóerő és az új szabályok bevezetése miatt" - mondta a Sky Sportsnak a Ferra spanyol pilótája. „Kezdenek egy kicsit olyanok lenni, mint a régi autók, ahol a piszkos levegő korlátozó tényezővé vált, és ma már nem volt olyan könnyű előzni."
Más versenyzők is panaszkodtak arra, hogy a piszkos levegő hatással van az autójukra és arra, hogy nem tudnak közel kerülni a többiekhez.
Lando Norris csapattársával, Oscar Piastrival és Logan Sargeanttel küzdött a 15. helyért, de neki is meggyűlt a baja az előzéssel.
Az autónk egy kicsit rosszabbul állt a versenyen, mintahogy azt reméltük. Nem tudtunk jól követni, túl sokat küszködtünk a piszkos levegőben" - mondta Norris a RacingNews365.com-nak.

Sargeant is megjegyezte, hogy a piszkos levegő tönkretette a gumijait, és megakadályozta, hogy a verseny korábbi szakaszában csatázzon Nico Hulkenberggel a 12. helyért.
A Safety Car után viszonylag versenyképes voltam, amikor Hulkenberggel harcoltam. De talán csak egy kicsit túl keményen nyomtam a piszkos levegőben, és túl korán megsérültek a gumijaim" - mondta az amerikai versenyző, aki végül a 16. helyen zárta a Szaúd-arábiai Nagydíjat.