Társoldalunk:

Verstappen: Nem azért vagyok itt, hogy második legyek

2023.03.20. 08:18

Az összetettben élen álló és a két héttel ezelőtti idénynyitó bahreini futamon győztes Max Verstappen a 15. pozícióból rajtolva ért célba másodikként a Szaúdi Nagydíjon, ám a kétszeres világbajnok mégsem volt maradéktalanul elégedett, és figyelmeztette a Red Bullt, hogy oldja meg a megbízhatósági gondokat, amelyek a dzsiddai hétvégén sújtották.

Verstappen a féltengely-probléma miatt csak a 15. helyről indulhatott Szaúd-Arábiában, ám a tempója végig nagyon meggyőző volt és gyorsan meg is kezdte a felzárkózást, pozíciót nyerni, a biztonsági autós szakasz is jókor jött a holland számára, így a verseny felénél már a dobogón haladt csapattársa, Sergio Pérez mögött. Az élen a két Red Bull folyamatosan futotta a gyorsabbnál gyorsabb köröket, verstappen ennek ellenére még mindig nem volt elégedett, ugyanis már a futam kétharmadánál is panaszkodott arra, hogy a féltengely felől furcsa zajt hall magas sebességnél, igaz állítása szerint később megszűnt a probléma. 

Verstappennek ezúttal be kellett érnie a második hellyelForrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Ayman Yaqoob

"Remélem, sokáig" – válaszolta Verstappen arra a kérdésre, hogy szerinte meddig tudja a Red Bull megőrizni tetemes előnyét a riválisokkal szemben. "De ez nem csak az autó tempóján múlik, meg kell oldani minden problémát, hogy még megbízhatóbbak legyünk. Második lettem, ami természetesen jó eredmény, és egy ilyen hétvége után általában az egész csapat örül, de én személy szerint nem vagyok boldog, mert nem azért vagyok itt, hogy második legyek"nyilatkozta Verstappen, aki elismerte, hogy a biztonsági autós szakasz is kellett ahhoz, hogy dobogóra állhasson, ám szerinte nem volt esélye a második helynél előrébb végezni.