Társoldalunk:

Verstappen: Úgy döntöttem, nem harcolok tovább

2023.03.19. 20:25

Max Verstappen a 15. helyről indulva a második helyen végzett a Forma-1 Szaúdi Nagydíján csapattársa, Sergio Pérez mögött.

A holland világbajnok a futam után elmondta, mikor döntött úgy, hogy nem próbálja utolérni csapattársát, aki pályafutása ötödik futamgyőzelmét aratta.

Verstappen akkor tudott az első öt közé keveredni, amikor bement a pályára a biztonsági autó, majd George Russellt és Fernando Alonsót is megelőzte később. Pérez és Verstappen között állandósult egy öt másodperc körüli különbség, ami a futam végéig kitartott.

Max Verstappen a 15. helyről indulva lett másodikForrás: AFP/Ben Stansall

„Második voltam, mögöttem már jó nagy különbségek voltak, majd egyszer már úgy döntöttünk, hogy ennyi elég volt, nem küzdünk tovább, megelégszünk a második hellyel. Akárhogy is, szép mentés volt, az utolsó körben rámentem a leggyorsabb időre, ami bejött" – mondta a futam után Verstappen, aki ezzel a pluszponttal vezeti a vb-rangsort.

„Nem volt könnyű áthámoznom magam a mezőnyön, a futam elején sokat szenvedtem, sokat csúszkáltam, de később egyesével jöttem fel, elkaptam a ritmust, és temrészetesen, nagyon boldog vagyok, hogy a dobogón végeztem" – tette hozzá Verstappen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK