Társoldalunk:

A jövőben akár két futamot is rendezhet Szaúd-Arábia az F1-ben

2023.03.18. 12:44

Hétvégén már a harmadik Forma-1-es szaúdi futamot rendezik, melynek eddig mindig Dzsidda adott otthont. Hamarosan azonban két F1-es versenye is lehet a közel-keleti országnak, ugyanis a második pályán is dolgoznak, méghozzá a fővárostól, Rijádtól 40 kilométerre.

A vezess.hu az ESPN-re hivatkozva számolt be arról, hogy az ország automobil szövetségének elnöke szerint részükről beleférne az évi két verseny 2027 után.

"A Forma-1 növekedik. Nagy igény van rá itt, Szaúd-Arábia pedig nagy: a régiók messze vannak egymástól, olyan, mint az Egyesült Államok. Az Államokban három verseny van, mert nagy a piac, és van rá igény" – vont párhuzamot a két ország törekvései közt Khalid bin Szultan Al-Abdullah Al Faisal herceg, a szövetség elnöke. Hozzátette, nem lenne meglepve, ha a közeljövőben kétszer bukkanna fel egy szezonon belül Szaúd-Arábia a versenynaptárban.

Újabb F1-es futam lehet Szaúd-ArábiábanForrás: AFP/Hamad I Mohammed

Khalid herceg arról is beszélt, hogy 2024-ben Dzsiddába akarják vinni Bahreinből a szezonnyitó futamot. Ennek az az oka, hogy a futam ne essen egybe a március 10-étől április 8-áig tartó ramadán időszakával. Ha ez nem jön össze, akkor viszont a szezon végére tennék a futamot.