Társoldalunk:

Verstappen verhetetlen, Hamilton esélytelen volt a második szaúdi szabadedzésen

2023.03.17. 19:36

Az elsőhöz hasonlóan a második szabadedzésen is a kétszeres világbajnok holland Max Verstappen volt a leggyorsabb, megelőzve az ugyancsak kétszeres világbajnok Fernando Alonsót és csapattársát, Sergio Pérezt.

Verstappen ugyanott folytatta, ahol kora délután abbahagyta: kigurult a pályára, és sorra futotta a gyorsabbnál gyorsabb köröket, az első félóra után már ő vezetett 1:29.603 perccel, aminél jobbat később már sem ő, sem más nem tudott repeszteni.

Ismét bizonyította fejlődését és komoly céljait az Aston Martin: az angol csapat veterán spanyol világbajnoka, Fernando Alonso a második (1:29.811), míg csapattársa, Lance Stroll a hetedik időt autóa.

Gasly (elől) és Alonso is elégedett lehet a szombati eredményekkelForrás: AFP/Giuseppe Cacace

Ugyancsak elégedettek lehetnek az Alpine-nál, ugyanis Esteban Ocon a negyedik, míg Pierre Gasly a 6. helyen zárt. Úgy tűnik, a francia csapatnak nagyon fekszik a dzsiddai városi pálya.

Sok dolguk lesz viszont a Ferrari mérnökeinek és szerelőinek, a Scuderia két autója ugyanis éppen csak becsúszott az első tízbe: Charles Leclerc a 9., míg Carlos Sainz a 10. helyen zárt.

Szorosan mögöttük végzett Lewis Hamilton, aki a napokban nem fogta vissza magát, amikor arról beszélt, hogy a Mercedes azért versenyképtelen, mert nem vették figyelembe az ő megátásait, ajánlásait. Hogy valóban ezért gyengélkedik-e az elmúlt évtized egyeduralkodó csapata, azt nem tudjuk, de tény, hogy Hamiltonnak nem volt esélye megközelíteni a legjobbakat. Viszont jegyezzük meg azt, hogy George Russell meg csak befért az ötödik helyre.

Folytatás szombaton 14.30-tól a harmadik szabadedzéssel, majd 18 órától  már tétre megy a játék, ugyanis következik az időmérő. Vasárnap 18 órától pedig magára, a Szaúd-arábiai Nagydíjra is sor kerül.