Társoldalunk:

Michael Schumacher testvére is piszkálja a Mercedest

2023.03.16. 13:54

A korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher is megszólalt a Mercedes csalódást keltő teljesítményével kapcsolatban. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher testvére, a Mercedes tartalékpilótájának, Mick Schumachernek a nagybátyja elsősorban a felelősök keresését látja fontosnak. 

"Azt hiszem, a Mercedes korábban még soha nem kezelte olyan nyíltan és őszintén a problémáit, mint most" - jegyezte meg a korábbi versenyző a Formel1.de-nek adott interjújában. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy ez a hozzáállás értékelendő, de nem szünteti meg a gondokat, melyek szerinte csak halmozódnak tavaly óta. 

A korábbi F1-es versenyző Ralf Schumachernek határozott véleménye van a Mercedes gondjairólForrás: AFP/Erwin Scheriau

"Nemcsak az a baj, hogy már második éve olyan autónk van, amelyik győzelemre képtelen, és amit egy kis testvércsapat megeszik reggelire, hanem az is átgondolandó, hogy valójában ki a felelős azért, hogy ez a koncepció megvalósult. A csapatnak rá kell jönnie, hogy biztosan ragaszkodnak-e ehhez az elképzeléshez, és ha igen, akkor képesek-e ugyanazzal az emberi erőforrással sikerre vinni."