Az M4 Sport beszámolt róla, hogy a Red Bull kétszeres világbajnok pilótája, Max Verstappen egy interjúban elmondta a véleményét a legnagyobb ellenfeleiről. A holland pilóta többek között Fernando Alonsóról és Charles Leclerc-ről beszélt, és azt is elárulta, mit gondol a csapattársáról, Sergio Pérezről.
"Fernando Alonso már az apámmal is versenyzett. Negyvenegy éves, egy teljesen más generáció tagja. Azt találom benne igazán lenyűgözőnek a mérhetetlen tehetségén túl, amit a sok év alatt megmutatott, hogy mennyire szenvedélyesen akar a legmagasabb szinten teljesíteni, még ma is. És általában véve is imádja az autósportot, hiszen segíti a fiatal versenyzők fejlődését, saját gokartcsapatot működtet. Kedves a fiatalabb versenyzőkkel, és jól kijövünk, a nagy korkülönbség ellenére is. Ez is megmutatja, hogy a kor nem számít" - méltatta az Aston Martin rutinos versenyzőjét Verstappen.
"A viszonyunk Charles-lal kezdetben nehéz volt a gokartos időkben. Az a szép Charles-ban, hogy ő is olyasvalaki, aki sosem adja fel. Ezért is ütköztünk annyiszor eleinte. Mindketten az élen harcoltunk, nyerni akartunk. És akkoriban nem igazán kommunikáltunk, mert fiatalok voltunk, tinédzserek. Idővel a kapcsolatunk javult, igazán tiszteljük egymást. Egyáltalán nem fél, örömmel megbirkózik az autóval, nem számít, ha csúszkál egy kicsit. Magabiztosan hisz a képességeiben, és ez a nagy F1-es versenyzők jellemvonása" - mondta Leclerc-ről a Red Bull versenyzője.

"Az elmúlt két évben sikerült jobban megismernem Pérezt. Kiválóan versenyzett a csapatért, amikor az első bajnokságomat nyertem Abu-Dzabiban. Előtte ellenfelek voltunk, főleg amikor a Toro Rossónál bemutatkoztam. Aztán jobban megismertem őt személyesebben. Tetszik, hogy családszerető ember, és igazán törődik a barátaival. Mind nyertünk versenyeket, és ő a legsikeresebb mexikói, de ez nem minden, hiszen az életünk nagy része akkor zajlik, amikor befejeztük a versenyzést" - mondta csapattársáról, Sergio Pérezről a holland pilóta.
"George a mi generációnkhoz tartozik, együtt nőttünk fel. Versenyeztem ellene a gokartban egy keveset, noha ő egy évvel fiatalabb nálam. Egyből látod rajta, hogy jó. Természetes volt neki, nem kellett neki sok kör ahhoz, hogy gyors legyen. Beült, és egyből az élen csatázott. Megvan benne a potenciál arra, hogy világbajnokká váljon" - mondta George Russellről a 25 éves versenyző.