A Forma-1 volt világbajnoka, Jenson Button hamarosan részt vesz pár NASCAR-futamon, ennek apropóján állt elő egy érdekes ötlettel. Bár ő maga sincs róla meggyőződve, hogy a koncepció működne, de szereti a változásokat.
Jenson Button három futam erejéig belekóstol a NASCAR-ba, ráadásul a 2009-es vb-győztes a Sky szakértőjeként az F1-től sem szakadt el, így a bejelentést övező sajtótájékoztatóján megkérdezték őt, mi az, amit a Forma-1 eltanulhatna a NASCAR-tól.

„Azt hiszem remek dolog, hogy a Forma-1 nyitott a változásokra és kísérletezik velük. Ott vannak a sprintversenyek, amik szerintem nagyon jól működnek. Senki sem fog örülni, ha megváltozik egy sport, ami ennyi ideig ugyanolyan volt, de nekem tetszik a változás. A NASCAR-ban a futamok közben is ki szoktak osztani részpontokat. Szerintem ez külön érdekessé tenné a dolgokat, mert megváltozhat, ki mikor megy ki kereket cserélni. A pontokat bizonyos pontokon kapják meg a versenyzők, ez pedig változtathatna a stratégiákon, ki tudja? Nem tudom, működne-e" - mondta Jenson Button a Motorsport beszámolója szerint.
Hozzátette, szerinte a Forma-1 remek helyzetben van, ő nagyon élvezi. Az álom a Forma-1-ben, hogy minél könnyebbek legyenek. Elárulta, hogy amíg készen állnak kísérletezni az F1-ben, ahol szükséges, nem szabad félteni a sportágat."