Társoldalunk:
Hírlevél

Lewis Hamilton a Ferrari kedvéért elhagyhatja a szenvedő Mercedest

2023.03.10. 10:02

A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton mindenképpen meg szeretné szerezni a nyolcadik elsőségét is, erre viszont jelenleg semmi esélye nincs a már tavaly is szenvedő, és a 2023-as idényt is rosszul kezdő Mercedesnél. Emiatt el is indultak a pletykák, hogy azért nem írta még alá a szerződéshosszabbítását, mert a Ferrarihoz kerülhet.

Lewis Hamilton mindenképpen szeretné megszerezni a nyolcadik vb-címét, hogy túlszárnyalja a legendás Michael Schumachert. Jelen állás szerint a Mercedes az idén egészen biztosan nem fog világbajnoki címért harcolni, a brit pilóta pedig nemrég a BBC egyik műsorában kelt ki magából és beszélt arról, hogy már tavaly is felhívta a figyelmet a problémákra. Ez a feszültség pedig oda vezethet a Sky Sports műsorvezetője, Simon Lazenby szerint, hogy akár a Ferrari is egy opció lehet számára - írja a planetf1.com.

„Tavaly elmondtam már az autóval kapcsolatos problémákat" – mondta a BBC podcastjében Hamilton. Nagyon sokat vezettem már életemben, szóval tudom, mi az, ami kell, és ami nem kell egy autónak" - mondta Hamilton, aki hozzátette, ez valójában az elszámoltathatóságról szól, arról, hogy felvállalják a problémákat és azt mondják: „Igen, tudod mit, nem hallgattunk rád, nem ott tartunk, ahol kellene, és csapatként kell közösen dolgoznunk."

Hamilton a Ferrarihoz kerülhetForrás: Daimler AG/Jiri Krenek/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

Az idei szezon végén lejár a szerződése Hamiltonnak, a brit pedig még nem írt alá új szerződést. A korábbi F1-es pilótát, Karun Chandhokot arról kérdezték a Sky Sports F1 podcastjában, hogy az Aston Martin lehet-e egy út Hamilton számára.

„Nem hiszem, hogy ez megtörténik" – válaszolta. A Sky műsorvezetője, Lazenby úgy gondolja, ha Hamilton úgy dönt, hogy elhagyja a Mercedest, a Ferrari lenne az első számú választása. Chandhok is egyetért ezzel.

„Szerintem Lewis nagyobb valószínűséggel menne a Ferrarihoz" - mondta. Ezt pedig arra alapozzák, hogy a Scuderia képes lehet felvenni a versenyt a Red Bull pilótáival. "Nem véletlen, hogy még mindig nem írta alá a szerződéshosszabbítását a Mercedessel" - tette hozzá.