Toto Wolff, a Forma-1-ben szereplő Mercedes csapatfőnöke elmondta, hogy a gyenge szezonkezdet biztosan nem befolyásolja hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerződéshosszabbítását.
Hamilton a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon az ötödik helyen ért célba, míg csapattársa, George Russell a hetedik lett. A hétvége után felerősödtek azok a hangok, miszerint a brit pilóta biztosan nem fogja meghosszabbítani a szezon végén lejáró szerződését, ha nem kap versenyképes autót.

Toto Wolff csapatfőnök viszont úgy gondolja, hogy gyenge kezdés nem fogja befolyásolni Hamilton döntését.
Nem hiszem, hogy ez megváltozna, csak azért, mert volt egy újabb rosszul sikerült szezonkezdetünk. Nyolc konstruktőri és hat versenyzői bajnoki címet nyertünk vele. Ez a kapcsolat tart" - mondta a RacingNews365.com-nak Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, aki hangsúlyozta, hogy a csapata nem fogja feladni.
"Épp ellenkezőleg, csak igazán mélyre kell ásnunk, mélyebbre, mint eddig bármikor, és mindkét versenyzőnek olyan autót kell biztosítanunk, amellyel valóban képesek lehetnek küzdeni. Láthatják, hogy mindent megtesznek az autóval, amit csak tudnak."

Wolff hangsúlyozta, hogy még túl korai a csapat 2024-es összetételéről beszélni. Inkább a W14-es autóval kapcsolatos problémákra szeretne fókuszálni.
Azt hittem, átláthatóan fogalmazok arról, hogyan kell javítanunk az autón, most nem az a lényeg, hogy a 2024-es pilótahelyzetről beszéljünk. Ez még túl korai lenne. Mindannyiunknak egy irányba kell húznunk - a versenyzőknek, a mérnököknek, mindannyiunknak, a vezetőségnek - ahelyett, hogy bedobnánk a törölközőt. Mi nem ezt tesszük. Soha nem tettünk ilyet, és nem is fogunk" - tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke.