Társoldalunk:

Hiába a könnyed siker, Verstappen magára haragította a versenymérnökét

2023.03.07. 11:54

Magabiztos győzelemmel ért véget a kétszeres világbajnok Max Verstappen számára a Forma–1-es szezonnyitó, de utólag elárulta, hogy többször is vitába keveredett Gianpiero Lambiaséval a verseny közben.

A holland pilóta a rajttól kezdve egyre nagyobb előnyre tett szert, és a bokszkiállások során sem veszítette el a vezető helyét. A csapat szólt is neki a hajrához közeledve, hogy ne kockáztasson, és inkább kímélje a motort.

Verstappen azonban volt, hogy a szükségesnél gyorsabban akart haladni, ami a frászt hozta a mérnökére.

Max Verstappen és Gianpiero Lambiase az utóbbi években együtt dolgozva érték el a sikereketForrás: Getty Images via AFP/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Az első kiállás után már csak célba kellett érnem – nyilatkozta Verstappen a futam után. – Nagy különbséggel vezettem, így már nem lett volna szükség arra, hogy teljes erővel nyomjam a gázt. Néhányszor viszont szóltam a rádión, hogy gyorsabban akarok menni, GP [Lambiase] viszont mindannyiszor dühösen utasította ezt el. Azt hiszem, ez mindent elmond a napról."