Társoldalunk:

Russell: A Red Bull már be is zsebelte a bajnoki címet

2023.03.06. 07:53

A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon a Mercedes csak küszködött, miközben a címvédő Max Verstappen a Red Bullal rajt-cél győzelmet aratott. George Russell meglehetősen lemondóan nyilatkozott a futam után, ugyanis a brit pilóta szerint nem kizárt, hogy az összes idei futamot az osztrák csapat nyeri.

Verstappen gyakorlatilag senkitől sem zavartatva, az előzetes esélylatolgatásnak megfelelően Bahreinben, a Red Bull-sikert pedig Pérez második helye tette teljessé. A Mercedesszel hetedik helyen záró George Russell az idény első versenye után kissé lemondóan nyilatkozott, mivel úgy látja, a Red Bull erőfölénye akkora, hogy szerinte idén mind a 23 versenyt meg fogják nyerni.

A Red Bull már be is zsebelte ezt a bajnoki címet, nem hiszem, hogy bárki is képes lesz velük harcolni idén. Fogadni is mernék arra, hogy minden egyes versenyt megnyernek, ezzel a teljesítménnyel nem hiszem, hogy bárki meg tudja őket közelíteni. Ezen a hétvégén gyengébbnek tűnt a tempójuk, mint a teszteken, ami kicsit furcsa, de ugyanakkor ők lazíthatnak és azt csinálnak, amit akarnak. Lehet, hogy az időmérőkön nem mindig lesznek az élen, mert a Ferrari nagyon jó az időmérőn, de a versenytempójuk nagyon, nagyon erős" - fogalmazott Russell.