Az Aston Martin csapatvezetője, Mike Krack bosszús volt, amikor a Bahreini Nagydíj első körében Lance Stroll hátulról nekiment Fernando Alonsónak, és azt is elmondta, mit gondol pilótái egymással való versenyzéséről.
A fantasztikusan versenyző Fernando Alonso volt a vasárnapi Bahreini Nagydíj egyik legnagyobb sztárja, a kétszeres világbajnok szép manővereket mutatott be a pályán és odaért a dobogó legalsó fokára.
Mindemellett volt miért aggódniuk az Aston Martin vezetőinek, ugyanis az első körben Lance Stroll elmérte a 3-as kanyar féktávját és hátulról nekiütközött a kigyorsításra figyelő Alonso kocsijának. A motorsport.com megírta, hogy a koccanást követően egyik autó sem sérült meg, de a brit istálló csapatvezetője, Mike Krack bosszús volt az eset után, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ilyesmi bármelyik futamon megtörténhet.

"Igen, ez olyan dolog, ami az első körben megtörténhet. Lance nagyon keményen küzdött Russell-lel kívülről. Természetesen én sem szeretem látni a csapattársak közötti ütközést, ez egyértelmű. De hagytuk őket versenyezni az első és a második körben, és így tovább. Szóval ez olyasmi, amiről tudod, hogy megeshet. Hogy őszinte legyek, nem ellenőriztem az autók állapotát. Még nem láttam a kocsikat, de az adatokon nem láttunk nagyobb sérülést" - nyilatkozta Krack.