Társoldalunk:

Horrorbalesete után fantasztikus visszatérésre készül Bahreinben a német autóversenyző

2023.03.05. 12:56

2018-ban az autósport idény egyik legnagyobb balesetét élte át Sophia Flörsch, a Forma-3-as sorozat Makaói Nagydíján. Három év kihagyás után az F1-es Bahreini Nagydíj egyik betétfutamában ismét ott lesz a rajtrácson, méghozzá a Forma-3 mezőnyének egyetlen női pilótájaként.

Flörsch az említett baleset során 275 kilométeres sebességnél vesztette el uralmát a gépe fölött, ami a levegőbe emelkedett, majd a földnek csapódott. A balesetben öten sérültek meg, de a csupán 17 éves német pilóta állapota volt a legsúlyosabb: mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol 11 órás műtéttel mentették meg az életét.

Flörsch, aki kisgyerek kora óta versenyzett nem adta fel az álmát a horrorbaleset után sem, olyannyira, hogy négy hónappal később már ismét volán mögött ült. Végső célja, hogy egyszer a Forma-1-ben is ülést kapjon, amihez nem csak az F3-as szerepléssel (a PHM Racing by Charouz színeiben), hanem azzal is közelebb került, hogy az Alpine csapata őt delegálja a nők számára életre hívott Driver Academy csúcsképzésére.

Frissítés: Flörsch az F3 vasárnapi főfutamán végül a 21. helyen ért célba a szombati sprinten elért 22. pozíció után.