Társoldalunk:

A Mercedesnél keresik a pozitívumokat, de nem találják

2023.03.05. 19:09

A Bahreini Nagydíjon Lewis Hamilton az 5., George Russell pedig a 7. helyen ért célba, és habár több pontot szereztek a Ferrarinál, egyértelműen a negyedik helyre csúsztak vissza a konstruktőrök erősorrendjében.

Az előzetesen dobogóban reménykedő Mercedes a futam közepén kezdett távolodni a céljaitól, amikor Fernando Alonso könnyedén megelőzte Lewis Hamiltont, szinte egyszerre azzal, hogy Lance Stroll George Russell mellett ment el. Az Aston Martin által adott pofon után a Ferraritól is kapott egyet Toto Wolff csapata, hiszen Hamilton nem tudott elmenni Carlos Sainz mellett a hajrában. Az osztrák szakember csalódottan értékelt a német médiának a versenyt követően.

Toto Wolff nem volt elégedett a szezonnyitó utánForrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Egyetlen pozitív dolog sincs, amit magunkkal vihetnénk erről a futamról. Hiányzik a tempónk. A pilótáknak keményen kell nyomniuk, de ez tönkreteszi a gumikat. A Red Bull egy másik bolygón van, a második leggyorsabb kocsi pedig az Aston Martin. Ez egy igazi ébresztő volt számunkra" – nyilatkozta Wolff az Auto Motor und Sportnak.