Az első Aston Martin-os versenyhétvégéjén, a bahreini futamon Fernando Alonso a két Red Bull és a két Ferrari mögül az ötödik helyről rajtolhat el.
A szabadedzések és az időmérő első két szakasza alapján még ennél is jobb eredménnyel kecsegtetett a spanyol számára, a két élcsapatnak azonban voltak még tartalékai, így maguk mögé utasították Alonsót. A kétszeres világbajnok azonban így is megelőzte többek között a Mercedeseket, az ötödik pozíciónak pedig nagyon tudott örülni.

„Az túl optimista volt [egy Aston Martin-pole]. A célunk az volt, hogy a legjobb 5-6 közé kerüljünk, a hétvége előtt pedig az, hogy mindkét autó a Q3-ba kerüljön. 5-6 tizedes hátrányon belül akartunk maradni a Red Bullhoz képest, ez azt hiszem, sikerült is. Összességében nagyon boldog és meglepett vagyok, noha hiszek abban, hogy a projekt és a műszaki osztály emberei nagyon ígéretesek, ahogy az új létesítmények is. Sejtettem, hogy az Aston Martin esélyesnek fog számítani a jövőben, de azt hittem, több időbe telik. Az autó és a projekt fejlesztéséhez egy teljes szezont számoltunk, a mostani egy nagyon egyszerű autó, és csak egy alap a jövőre. De ötödik rajthelyet biztosan nem vártunk eredetileg a kezdésre" – nyilatkozta a Sky Sportsnak Alonso, aki szerint a dobogó elérése ennek ellenére jelenleg irreálisnak tűnik a számára.