A Forma-1 korábban hihetetlenül népszerű volt Németországban, de mára ez alaposan megváltozott. A száguldó cirkusz egykori legendás vezére, Bernie Ecclestone természetesen nagyon nem örül ennek és az okokat keresi.
Bernie Ecclestone arra keresi a választ, vajon mi romlott el a németeknél, ahol korábban sorakoztak a világbajnok pilóták - az egyik legnagyobb autógyártó hazája -, a 2023-as szezonban viszont Nico Hülkenberg (Haas) lesz az egyetlen német versenyző a Forma-1 mezőnyében.
"Németország elvesztette jelentőségét a Forma-1-ben. Kíváncsi vagyok, mi romlott el Németországban? Az országnak korábban annyi világbajnoka volt, de már a közvélemény is elvesztette az érdeklődését az F1 iránt" – mondta Ecclestone a dpa hírügynökségnek.

Ráadásul 2020 óta nem volt Forma-1-es Nagydíj Németországban, és idén sem lesz.
Annyi nagyszerű versenyt vívtunk már hatalmas közönség előtt, de ezek már csak emlékek. Nagyon szomorú vagyok, hogy a Forma-1 is elvesztette Németországot. Úgy tűnik, hogy a Forma-1 már nem létezik Németországban" – mondta Ecclestone.
Ez azonban még változhat a korábbi F1-vezér szerint:
"Nem igaz, hogy ennek így kell lennie. Biztos vagyok benne, megvan az alap ahhoz, hogy a sportág ismét sikeres legyen Németországban" – mondta a 92 éves Ecclestone.
A korábban a Mercedes motorsport-programját irányító Norbert Haug is teljesen értetlenül áll a jelenség előtt.

"Tragédia, hogy Németország a Forma-1-es nagyhatalomból, amely a sport központja volt, fejlődő országgá vált. Saját nagydíj és győzelemre esélyes pilóták nélkül" - mondta Norbert Haug a dpa-nak.
Pedig korábban micsoda eredményei voltak a németeknek. Michael Schumacher hétszer lett világbajnok az 1994-2004-es időszakban, Sebastian Vettel 2010-től 2013-ig zsinórban négy szezonban nyerte meg az F1-t, míg Nico Rosberg 2016-os diadalával a legutolsó német Forma-1-es világbajnok.