A silverstone-i bejáratás során problémákba ütközött a Mercedes, ami aggasztó lehet a márciusi szezonkezdet előtt.
A Mercedes utolsó előttiként mutatta be 2023-as versenyautóját a nagyközönségnek, a W14-est pedig nem sokkal később Silverstone-ban be is járatta a német csapat egy kiskaput kihasználva. Sajtóinformációk szerint azonban problémák jelentkeztek az első éles teszten, és ezek nem a motorhoz köthetők.
A Mercedesnél gondok vannak a felfüggesztéssel, ugyanis a kelleténél jobban meghajlottak terhelés alatt a karbonelemek, amely elvileg könnyen kiküszöbölhető hiba, mégis értékes időt vehet el Lewis Hamiltonéktól.

A Mercedes jelenleg fémből utángyártott alkatrésszel próbálja orvosolni a gondokat, amíg végső megoldást találnak a problémás alkatrészre. Az autó ennek ellenére átment az FIA töréstesztjén, azonban Wolffék jobbnak látták, ha strapabíróbbra tervezik az elemet.
A Mercedes egyébként azon kevés csapat egyike, amelynek sikerült megközelítenie a 798 kg-os minimumsúlyt, melyet részben a festés elhagyásával tudtak elérni. Toto Wolff szerint ez akár három tizedet is jelenthet számukra egyes pályákon körönként, ám az ideiglenes fémalkatrésszel és a később majd masszívabbra gyártott karbonelemmel minden bizonnyal nőni fog a W14 súlya.