Továbbra is hangosan és bátran beleáll a véleménynyilvánításba Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta közölte: dacolni fog a versenyzőkkel szembeni nyilatkozat tilalommal, és szembeszáll azzal, hogy az FIA nem engedélyezi a pilótáknak a politikai és személyes kinyilatkoztatást.
"Számomra semmi sem változik" - mondta a Mercedes versenyzője arra utalva, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség legújabb szabálya szerint büntetésre készülhetnek azok a versenyzők, akik előzetes jóváhagyás nélkül tiltakoznak valami ellen vagy nyilatkoznak valamiről.
Lando Norris korábban már felháborodását fejezte ki az új előírással kapcsolatban, szerinte dühítő, hogy iskolás gyerekként kezelik a Forma-1-es pilótákat.

Hamiltont azonban mindez nem tántorítja el attól, hogy továbbra is kiálljon számára fontos dolgok mellett.
"A sportnak és a sportolónak továbbra is felelőssége, hogy felhívja a figyelmet jelentős témákra, főleg úgy, hogy bejárjuk a világot. Nyilván butaság lenne azt állítani, hogy büntetőpontokat szeretnék kapni amiatt, hogy beszélek bizonyos dolgokról, de továbbra is el fogom mondani a véleményemet" - idézi szavait a The Sun.