Társoldalunk:

Mindenki arra kíváncsi, hogy ebben az autóban is legyőzi-e a csapattársa Lewis Hamiltont

2023.02.15. 10:45

A Ferrari keddi látványos prezentációja után szerdán a Mercedes is bemutatta a 2023-as versenyautóját Silverstone-ban.

Az autóbemutatók utolsó előtti napján a Mercedes is leleplezte a 2023-as versenyautóját, az új W14-est. A Silverstone-ban megrendezett eseményen interjút adott a német istálló két pilótája, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és George Russell (aki tavaly, első közös évükben azonnal megverte Hamiltont a pontversenyben, és ő szerezte a csapat egyetlen győzelmét is 2022-ben), a tartalékversenyző Mick Schumacher, valamint Toto Wolff csapatfőnök is.

A rövid beszélgetést követően következett a lényeg, bemutatták a vadonatúj W14-est, amelyről már korábban kiszivárgott egy fotó. Mint kiderült, ez igaznak bizonyult: valóban visszatért a fekete dizájn, amelyet 2020-ban és 2021-ben használt a német csapat. A műszaki megoldások terén pedig a legfontosabb, hogy megmaradt a zéró oldaldobozos koncepció.

A szerdai bemutatón a csapatfőnök Toto Wolff kijelentette, hogy az autó "jól néz ki", és hogy a mostani idényben minden ezredmásodpercért meg fognak harcolni, valamint mindent megtesznek azért, hogy újra a csúcsra érjenek. A bemutató során az is kiderült, hogy az eseményt követően be is járatják a silverstone-i pályán az új autót.

Mindig hiszek abban, hogy sokkal jobb lehetek" - jelentette ki a 38 éves Hamilton, akinek a 2021-es évben nem sikerült megnyernie nyolcadik vb-címét, miután Verstappen az utolsó futam utolsó körében megelőzte és ezzel elhódította a trófeát. A holland versenyző tavaly nagy fölénnyel védte meg a címét, Hamiltonnak és a Mercedesnek beleszólása sem volt az idény alakulásába, a Red Bull fő riválisa ugyanis 2022-ben a Ferrari volt.

A Forma-1 idei, 22 futamból álló szezonja március első hétvégéjén kezdődik Bahreinben.

Forrás