Vágólapra másolva!
A McLaren pilótája, Lando Norris dühös az új versenyszabályzat miatt, és úgy gondolja, iskolásoknak nézik őket, amiért engedélyt kell kérniük az FIA-tól, ha személyes, politikai vagy vallási megnyilvánulást akarnak tenni.

A szabályalkotó testület módosította Nemzetközi Versenyszabályzatát 2023-ra, ez alapján az FIA-tól kell minden versenyzőnek engedélyt kérnie, ha személyes, politikai vagy vallási megnyilvánulást szeretne tenni. A lépést rengetegen kritizálták már eddig is, és a McLaren pilótája, Lando Norris úgy érzi, a szövetség iskolás gyerekként, nem pedig felnőttként bánik a versenyzőkkel.

Szerintem elég nagy a nyomás és elég sokan megszólaltak ellene, hogy kicsit visszalépjenek. Az F1 is tisztázta, hogy nekik mi az, ami belefér és a pilótáknak mit szabadna csinálnia és én ebben mellettük állok" - nyilatkozta Norris az MCL60 hétfői bemutatóján.

Lando Norris szerint iskolás gyerekként kezelik a versenyzőket Forrás: NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto/Gongora

"Engedniük kéne, hogy mondjunk, amit akarunk.

Felnőttek vagyunk és tudunk okos döntéseket hozni. Persze nem olyan okosakat is, de ilyen az élet" - tette hozzá a 23 éves brit versenyző.

"Azért szólalunk meg, mert milliónyi rajongó és tévénéző van, akikhez el szeretnénk jutni, akik révén segíteni akarunk, vagy akiknek segíteni akarunk. Ehhez pedig nem szabad korlátozni, mit mondunk. Ez határozza meg az embert. Csak segíteni akarunk az embereknek, tanácsokat adni, semmi ok nincs arra, hogy ezt ne engedjék" - zárta gondolatait Norris.

Forrás