Minden versenyautót és pilótát egyedivé tesz a rajtszáma. Vannak, akik szerint ez csak egy szám, de akadnak olyan versenyzők is, akik szerint ikonikus jelentőséggel bír, mit festenek az autójukra. A Ferrari pilótája, Charles Leclerc elárulta, miért a 16-os rajtszámmal indult a Forma-1-ben.
A legtöbb versenyzőnek komoly gondot jelent kiválasztani, hogy milyen rajtszámmal versenyezzenek a száguldó cirkuszban.
A Motorsport beszámolója szerint Leclerc világéletében a 7-es rajtszámmal versenyzett, ám amikor bekerült a Formula–1-be, kedvenc száma már foglalt fog Kimi Raikkönen révén, míg a 77-est Valtteri Bottas birtokolja.

A monacói pilótának ezért egy harmadik opciót kellett keresnie, ami egészen kézenfekvőnek bizonyult: Leclerc a születésnapjának számát, vagyis a 16-ost választotta, aminek számjegyeinek összege éppen megegyezik a szerencseszámával. Persze, amennyiben a monacói megszerezné a világbajnoki címet, talán áttérne az 1-esre, ahogy Verstappen is tette.