A McLarentől két idény után menesztett Daniel Ricciardo a 2023-as szezonban a Red Bull tartalékpilótája lesz. Az ausztrál versenyző így hosszú évek után nem lesz ott a rajtrácson az első futamon.
Ricciardo ugyan nem kapott F1-es ülést, ettől függetlenül meglepő, hogy kihagyja a szezonnyitót. Egyelőre kérdéses, hogy visszatér-e még valaha az ausztrál versenyző a száguldó cirkuszba, saját bevallása szerint ezt attól teszi függővé, mennyire lesz motivált a jövőben.
Az első futamot valószínűleg a televízióból fogom nézni" - mondta meglepetésre a 33 éves pilóta.

"Ez talán elkezd felmelegíteni néhány korábbi érzést. Aztán ott leszek Melbourne-ben, az lesz az első futam, amin részt veszek. És azt hiszem, csak élvezni akarom az egész légkört, a zajt, a hangokat, a szagot és az egészet. Valószínűleg az megteszi majd, amit kell. Azt hiszem, Melbourne valószínűleg elég sokat elárul majd" - tette hozzá Ricciardo.
Az ausztrál versenyző tehát kihagyja a Red Bull és a Forma-1 első idei futamát, ugyanakkor a sok szimulátoros teendővel vélhetően így is zsúfolt szezonja lesz.
A versenyzők személyét illetően a Red Bull idén sem változtatott: a kétszeres világbajnok, címvédő Max Verstappen csapattársa 2023-ban is Sergio Pérez lesz.
A Forma-1 idei, 23 futamból álló idénye március első hétvégéjén kezdődik Bahreinben.