A hétszeres F1-es világbajnok, Lewis Hamiltont tavaly drámaian gyenge teljesítményt nyújtott és gyakorlatilag egész szezonban csak szenvedett a Mercedesszel, így még a fiatal George Russell is megverte csapaton belül. A brit pilóta már 38 éves, így legutóbb arról faggatták, hogyan tervezi a jövőjét a száguldó cirkuszon után.
"Sok olyan emberrel beszélgettem, akik már visszavonultak, de aktívak maradtak. Sokan mondják, hogy a visszavonulással minden darabjaira hullik. Hirtelen semmire sem támaszkodhatnak, és nem tudják, mihez fognak kezdeni. Ekkor keresztül mennek egy érzelmi folyamaton, ami időt igényel" - kezdte Hamilton.
A hétszeres világbajnok idén a 17. Formula–1-es szezonját fogja tölteni, ettől függetlenül a visszavonulástól nem tart. Hamilton köztudottan sok energiát és időt fektet olyan egyéb elfoglaltságokra, mint a divat és a zene, éppen ezért úgy érzi, hogy ezek a szenvedélyei kellő stabilitást nyújtanak majd számára.

Próbálok másoktól tanulni és azt beépíteni az életembe, valamint igyekszem felfedezni az egyéb szenvedélyeimet. Jelenleg úgy érzem, sok minden vár rám az F1 után, szóval hálás leszek, hogy az életem job irányt vesz majd" – magyarázta Hamilton, aki számára egy dolog biztos: a versenyzői énje az F1 után is vele marad, bármikor is vonul vissza.
"Semmi kétségem afelől, hogy édesapámmal mindig kijárunk majd gokartozni, vagy ilyesmi. Mindig bennem lesz a versenyszellem. Ez a DNS-em része, és sosem fog változni. Mindenben versengeni akarunk" – mondta a brit versenyző, aki Jay Shetty internetes műsorában életében először vett részt podcastban.