Társoldalunk:

A Forma-1-es csapatfőnökök már a pokolba kívánnák az új FIA-elnököt

2023.02.03. 12:34

A BBC szerint a Forma-1-es csapatfőnökök ellenszenvet éreznek az FIA-elnök Mohammed bin Szulajm iránt, akinek a helyére már egy utódot is kinéztek.

2021 decemberében érkezett új elnök az FIA élére, a leköszönő Jean Todt helyére Mohammed bin Szulajm érkezett, akinek az első lépéseit még dicsérték, azonban mára már nem ennyire pozitív a korábbi raliversenyző megítélése - derült ki a motorsport.com oldaláról.

Ehhez hozzátartozott a monzai verseny befejezése, a japán daruskocsis eset, valamint a 2023-as versenynaptár körüli viták, ráadásul nemrég felszínre került, hogy szexista megjegyzéseket tett.

Eközben az FIA és a FOM között újabb vita folyik: míg Bin Szulajm szorgalmazza egy 11. csapat érkezését a Forma-1-be, és most már az is kiderült, hogy kiket vár az FIA az F1-be. A FOM viszont nem szeretné a dolgot, mivel így a jelenleg meglévő csapatoknak kisebb szelet jutna a bevételi tortából, az F1-vezérigazgató Domenicali pedig a márka felhígulástól tart.

Bin Szulajm (középen) egyre több ellenszenvet vált ki a csapatvezetőkbőlForrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Bin Szulajm nemrég tett megjegyzése sem segíthetett az FIA-F1 vitán, hiszen azt mondta, hogy a Forma-1 az FIA-é, és csak bérbe adták azt. Erre a BBC-nek reagált egy meg nem nevezett csapatfőnök:

Mindenki szerint mennie kell, egyértelműen ez az általános vélemény, míg egy másik vezető ezt tette hozzá: Széleskörű az iránta érzett ellenszenv

A hírek szerint a Liberty Media és a csapatok is azt szeretnék, ha Bin Szulajm távozna a posztjáról, sőt már egy utódot is kinéztek a helyére: a korábbi F1-csapatfőnök Dave Richards érkezhetne.