Vágólapra másolva!
Lance Stroll elképesztő tehetségnek tartja Fernando Alonsót, és úgy gondolja, hogy a spanyol miatt ő maga is képes lesz jobb teljesítményt felmutatni, mivel egymást fogják hajtani.

Az Aston Martinnál fix helye van Lance Strollnak, aki azonban pontosan tudja, hogy a csapat érdekében a maximumon kell teljesítenie, és azzal, hogy Fernando Alonso ott lesz mellette, minden adott lesz, hogy kihozza magából a legjobbat.

A kanadai ugyanis úgy gondolkodik, hogy egy jó csapattárs mindig extra motivációt vált ki a másik pilótából, így igyekszik erőt meríteni abból a nyomásból, amit Alonso jelenléte okoz.

- mondta el a pilóta.

Lance Stroll nagyon várja már az új idényt Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki


- árulta el Lance Stroll. Stroll azt mondja, nem ismerte annyira jól Alonsót, mielőtt az Aston Martinhoz érkezett volna, mivel nem sokszor kerültek kapcsolatba, de eddig élvezi a vele történő közös munkát.


Egy kis időt töltöttünk együtt, csak beszélgettünk a sofőrparádékon, meg minden" – emlékezett vissza a kanadai a Motorsport-total.com hasábjain.