Vágólapra másolva!
Az egykori skót Forma-1-es autóversenyző, David Coulthard megerősítette, hogy összejött a szuperszexi svéd modellel, Sigrid Silversanddal.

A korábbi Forma-1-es pilóta és a svéd modell kapcsolatáról már egy ideje cikkez a bulvársajtó, több közös fotó is készült róla, de

eddig tagadták, hogy együtt lennének. Most David Coulthard bevalotta, együtt vannak.

"Barátságnak indult, de

- árulta el Coulthard.

David Coulthard a Forma-1 legendás alakja újra szerelmes Forrás: NurPhoto via AFP/Alessio De Marco/LiveMedia/NurPhoto/Alessio De Marco

A Svédországban rendezett Bajnok Tornáján Coulthard és Silversand együtt jelentek meg, és meg is erősítették, hogy egy párt alkotnak.

"Igen, együtt vagyunk" - mondta David Coulthard. Silversand modellként dolgozik Milánóban.

A pár egy reklámforgatás során ismerkedett meg még 2021-ben.

"Több éve történt egy

- tette hozzá az autóversenyző.

David Coulthard 1994-2008 között versenyzett a Forma-1-ben vezetett, és ezalatt összesen 13 győzelmet és 62 dobogós helyet gyűjtött be. Miután befejezte a versenyzést, televíziós szakértőként és kommentátorként kezdett el dolgozni a BBC-nél és a Channel 4-nél.

Coulthard korábban feleségül vette Karen Minier belga Forma-1-es riportert, akitől 2008-ban született egy fia, Dayton. Coulthard és Minier 2013-ban házasodtak össze, majd 2022 januárjában váltak el.