Nem mindennapi, de bizonyára rendkívül erős motivációval vág neki a 2023-as idénynek új csapatában, az Alpine Renault-ban.
A 26 éves pilóta az Alpha Taurit hagyta hátra, hogy "haza" szerződjön, ahhoz az Alpine csapathoz, amelynek színeiben alig várta, hogy bemutatkozzon egyik legjobb barátja, Anthoine Hubert. A két francia versenyző a Renault pilótaakadéméáján kötött barátságot, de az idősebb Gasly ideje hamarabb jött el, ő már 2017-ben debütálhatott az F1-ben a Toro Rosso versenyzőjeként.
Hubert is hasonlóan tehetséges volt, és jó esélye volt rá, hogy egy-két szezonon belül ülést kapjon a legjobbak között. 2018-ban megnyerte a GP3 sorozatot, a következő évben pedig remekül szerepelt első Formula-2-es idénye első felében. Csakhogy a 2019 augusztusi Spa Francorchamps-i versenyen súlyos balesetet szenvedett az Eau Rouge kanyarban: miután ütközött Giuliano Alesivel, szinte már álló autójában 218 km/h-s sebességgel belecsapódott Juan Manuel Correa. Hubert 82g-s erőhatást szenvedett el, és a kórházba szállítása után nem sokkal meghalt. A temetésén több F1-es versenyző mellett, természetesen ott volt Gasly is, aki azóta minden spai futam előtt virágot helyez a baleset helyszínén.
Pierre Gasly believes success in Formula 1 with Alpine would be an “amazing” way to honour his late friend, Anthoine Hubert:
— Autosport (@autosport) January 25, 2023
"Anthoine az Alpine versenyzője volt, egy francia srác, aki imádta az akadémiát. Nekünk franciáknak teljesen nyilvánvaló, hogy az Alpine számára milyen fontos, hogy francia versenyzőket jutasson fel a csúcsra. És ő is jó úton járt a Forma-1 felé" - mondta Gasly az Autosport.com-nak nem titkolva, csapatváltásában nagy szerepet játszott egykori barátja emléke.
Friday morning PG content @PierreGASLY #Alpine pic.twitter.com/N0vZAfyHHs
— BWT Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) January 6, 2023
"Mindig arról álmodtunk, hogy egyszer majd együtt fogunk versenyezni az F1-ben. Az volt az álma, hogy az Alpine versenyzője legyen. Fantasztikus lenne egy nagy sikert elérni, amivel Anthoine emléke előtt adózhatnék" - mondta Gasly, aki a váltás előtt Hubert családjával is felvette a kapcsolatot, hogy tudassa velük a döntését.