Társoldalunk:

Az FIA-elnök a szörnyű reklámjával magára uszította az F1 vezetőit

2023.01.25. 09:26

Súlyos következményei lehetnek – és az F1 vezetői részéről már vannak is – annak, hogy Mohammed bin Szulajm becsmérelte a sportágat.

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, a szaúd-arábiai állami befektetési alap 20 milliárd dolláros ajánlatot a Forma–1-et jelenleg birtokló Liberty Mediának, ám nem jártak sikerrel. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed bin Szulajm ezután úgy nyilatkozott, hogy a Forma–1 értéke meg sem közelíti ezt az összeget, így jelentősen túlzónak érzi ezt az ajánlatot.

„A motorsport képviselőjeként az FIA, mint nonprofit szervezet, óvakodva figyeli a Forma-1-ért tett erősen túlzó 20 milliárd dolláros árat. Minden potenciális vásárlót arra figyelmeztetünk, hogy figyeljen a józan eszére, és vegye figyelembe, hogy mi a jó a sportágnak és tiszta, fenntartható tervekkel érkezzen, ne csak egy halom pénzzel" – írta a közösségi oldalán az FIA-elnök.

Ez a kijelentés azonban nem nyerte el az F1 vezetőinek a tetszését, így a szervezet jogi osztálya nyílt levelet küldött az FIA elnökének, amelyben felszólítják, hogy ne szóljon bele az üzleti ügyekbe.

„Az FIA egyértelműen kötelezettséget vállalt arra, hogy nem tesz semmit, ami sérti a jogok tulajdonosát, kezelését és/vagy hasznosítását – áll a levélben. – Úgy véljük, ezek a megjegyzések, melyek az FIA elnökének hivatalos közösségi oldalán megjelentek, elfogadhatatlanul beavatkoztak ezekbe a jogokba."

Az F1 akár felelősségre is vonhatja a teljes FIA-t, amennyiben az elnök kijelentései kárt okoztak a szervezőknek, a részvényeseknek vagy a befektetőknek.

Forrás