Társoldalunk:

Teljesen kikelt magából Max Verstappen - videó

2023.01.15. 12:28

Elképesztő okból kellett feladnia a legutóbbi versenyét a kétszeres F1-es világbajnoknak, amit nehezen vett tudomásul. Pedig csak egy szimulátorról volt szó, vagyis egy játékról.

Verstappen győzelmi reményekkel vett részt a Team Redline csapatában Jeffrey Rietvelddel, Luke Browninggal és Diogo Pintóval kiegészülve a virtuális Le Mans-i 24 órás futamon, ahol tavaly a pole pozícióból indulva esett ki.

Idén sem tudta azonban befejezni a piros zászlóval kétszer is félbeszakított versenyt, noha 7 órával a vége előtt még előkelő pozícióban volt, internetkapcsolati problémák miatt félbeszakadt a versenye, és majdnem másfél kört veszített, amivel a 17. helyre esett vissza. Nagyjából egy órával később Verstappen ismét hálózati gonddal küzdött, ami arra késztette a hollandot, hogy csalódottan kilépjen a futamból.

Még a saját játékukat sem tudják irányítani. Ez már a harmadik alkalom, hogy ezen a versenyen kiesem a játékból, de az utolsó is, mert így mi értelme van részt venni rajta? – fejezte ki Verstappen a frusztráltságát az eset után. – Őszintén szólva ez egy vicc. Ezt nem lehet eseménynek nevezni, inkább egy bohóc-shownak, úgyhogy jobb is volt, hogy feladtuk a versenyt."

Forrás