A Ferrari korábbi versenyzője, Felipe Massa pilótaként tiszteli Fernando Alonsót, de a mellette töltött évekről nincsenek jó emlékei.
A már visszavonult brazil versenyzőt gyakran kérdezik az egykori csapattársakról, ezúttal Roksana Ćwik faggatta a régi időkről. Természetesen örömmel gondol vissza azokra az időkre, amiket Michael Schumacher csapattársaként töltött, Fernando Alonso esetében viszont már más a helyzet.
Massa azonban igyekezett leszögezni, versenyzőként a spanyolt is tiszteli és továbbra is nagyra tartja.

"Fernando egy csodálatos versenyző. Ezzel kapcsolatban sok minden mást nem lehet elmondani – mondta Massa, viszont az is elismerte, hogy kettejük kapcsolata nem mindig volt felhőtlen. - Csapaton belül elég nehéz volt vele együtt dolgozni. Mondhatom úgy is, hogy a csapat kettészakadt, és ez nem volt jó hatással az eredményekre sem. Ezekben az időkben én sem éreztem elég erősnek magam a munkához, ahhoz, hogy a csapat rám figyeljen. Nehéz volt, de mindegy. Az a fontos, hogy ebből is tanultam" – tette hozzá a brazil sztár.