Rengeteg botránynak és drámának volt Lewis Hamilton a főszereplője a pályán és azon kívül is eddigi pályafutása során. A brit pilóta 38. születésnapja alkalmából ezeket a kínos pillanatokat elevenítjük fel.
A versenypályán kívül felelőtlenül száguldozik
Hamilton többször említette már, hogy a közúti forgalomban nem szeret a volán mögé ülni, mégis több mint 10 millió font értékű autógyűjteménye van, amelyből valamelyik kocsival főleg a korai éveiben kapták már el a rendőrök.
Az F1-es debütáló évében, 2007-ben a franciaországi Laon városánál kapták gyorshajtáson, amikor 130-as táblánál 196 km/h-val száguldozott – pénzbüntetés mellett fel is függesztették a vezetői engedélyét. A 2015-ös Brazil Nagydíj előtt ismét abban a térségben voltak problémái, amikor Monacóban elveszítette az irányítást a Pagani Zonda 760 LH típusú autója felett és egy álló járműnek ütközött – szerencséjére senki nem sérült meg a balesetben.
First picture of Lewis Hamilton's crash in £1.5m Pagani Zonda on Monaco streets!#F1pic.twitter.com/Zf5aakwsTF
— Formula 1 Fans (@Formula1_GP) November 13, 2015
Szintén az utakon, de a világ másik felén történt vele két további incidens. A 2010-es Ausztrál Nagydíj előtt Melbourne belvárosában száguldozott egy feltuningolt autóval és a gumiégetést is gyakorolta, amelyek miatt pénzbírságot kapott. Ugyan bocsánatot kért az esetért, a bírósági meghallgatásra már nem ment el, az ausztrálok mégis annyiban hagyták a történteket.
A közösségi médiát ostobán használja
Manapság már inkább a meghökkentő ruházata, a kutyája és az utazásai állnak az online felületeinek középpontjában, korábban viszont jóval sokszínűbb volt a közösségi oldalain. 2016-ban Új-Zéland egyik autópályáján próbálta ki a motorozást egy Harley-Davidsonon, a vezetés közben viszont szelfit készített magáról, a videó pedig az interneten is megjelent. Mivel az országban tilos a mobiltelefon használata a sofőröknek, ezért a rendőrség nyomozást indított Hamilton ellen, de elegendő bizonyíték hiányában később ejtették a vádakat.
Lewis Hamilton won't face police action over Harley Davidson video in New Zealand https://t.co/YjIUhr17bApic.twitter.com/0qSQGHYsUR
— Sky News (@SkyNews) March 16, 2016
Nemcsak a közutakról megosztott felvételeivel okozott botrányt a közösségi médiában is Hamilton. A PETA nevű állatjogi szervezet 2016-ban kritizálta őt a közzétett fényképeiért, amelyeken egy mexikói állatmenhelyen volt látható, ahogy tigrisek mellett pózolt – mondván, hogy a brit pilóta ezzel arra ösztönzi az embereket, hogy mennyire szórakoztató és biztonságos egy fogságban tartott tigris mellett lenni.
Who told Lewis Hamilton scaring a tiger was a good idea? https://t.co/jXkWAMRT27pic.twitter.com/HeZKjx6NIC
— Jalopnik (@Jalopnik) September 11, 2016
Szintén az online médiát használta egy nagy titok leleplezésére a brit. A 2012-es Belga Nagydíj időmérőjén a Q2-ben és a Q3-ban is majdnem egy másodperccel maradt le csapattársától, Jenson Buttontől, a sértődöttsége pedig odáig vezetett, hogy a Twitterére feltöltött képeket a telemetriaadatokról, amelyek alapján a rivális csapatok rengeteg információt megtudhattak. Ugyan a McLaren azonnal szólt Hamiltonnak, hogy azonnal vegye le a bejegyzést, és ő meg is tette, a néhány percig aktív poszt éppen elég volt ahhoz, hogy ez a szigorúan bizalmas információ nyilvánosságra kerüljön.
Telemetry data from Hamilton and Button Spa 2012, McLaren nor Button was pleased that Hamilton shared the data, Jenson with the new rear wing which gave him an advantage of 0.4 over Lewis #F1#Formula1#retrogp#f1retro@UnracedF1@thebaldbloke@JanJoostFolmer @MarcoBr53061365 pic.twitter.com/D7DStv2TIe
— Kris van Ditshuizen (@KrisVanD2) May 14, 2021
Az LMBTQ-propaganda élharcosa
Lewis Hamiton a 2021-es Magyar Nagydíj előtt a magyarországi gyermekvédelmi törvényt kezdte el támadni - természetesen az LMBTQ-propaganda egyik élharcosaként.
A Mercedes csapatának versenyzője nem először áll ki az LMBTQ-propaganda mellett; márciusban a Vatikánt kritizálta, amikor Ferenc pápa aláírta azt a dekrétumot, amely azt hivatott megerősíteni, hogy a katolikus egyház papjai nem áldhatják meg az azonos nemű párokat.
A brit pilóta szószólója a radikális baloldali Black Lives Matter politikai mozgalomnak, az LMBTQ-lobbinak, de támogatja a migrációt is. Ennek jegyében a versenyek előtt Hamilton szokásává vált a politikai lobbi által sok helyen kikényszerített térdelgetés, azokat a versenyzőtársait pedig, akik nem csatlakoztak hozzá, már többször számonkérte és felelősségre vonta, kvázi a főnökükként.

Ugyanakkor Hamilton nem mindig volt ilyen erős szövetségese az LMBTQ-propagandának, mivel 2017 karácsonyán az Instagramon közvetítette, ahogy rászól az unokaöccsére, amiért az lányruhát visel. A sportoló úgy fogalmazott:Miért viselsz ilyen ruhát? Fiúk ne hordjanak hercegnős ruhát!"
Akkor a támadások hatására törölte a közösségi oldalait a pilóta, aki azóta az LMBTQ-mozgalom egyik fő támogatójává avanzsált.
Megalázza a nőket
Szerelmi életéről is rengeteg hír jelent már meg, amiben nagyban közrejátszik az, hogy jellemzően világszerte ismert nő volt a partnere – randizott már Nicole Scherzingerrel, Rihannával, Danielle Lloyddal és Veronica Valléval is. A Pussycat Dolls korábbi frontembere már össze is házasodott volna vele, ám Hamilton még nem akart megnősülni, ezért szakítottak. Valle pedig a 2018-as szakításuk után több bizarr történetet is megosztott Hamiltonról: kiabált a pilótával, aki a mellékhelyiséget használta a magánrepülőjén; káromkodva üvöltözött vele, amikor megkérdezte a brit pilótától, hogy hogy érzi magát; majd le is kövérezte Vallét, akivel mindenáron ki akarta próbálni az édeshármast.
Veronica Valle: Hamilton ishte i fiksuar me seksin tresh dhe nuk donte që... | https://t.co/b3wZ7smNLvpic.twitter.com/l4ygAzHHqK
— Balkanweb.com (@Balkanwebcom) January 17, 2018
Még mindig nincs vége Hamilton Forma–1-es pályán kívüli botrányokozásainak, noha a következőnek némi köze van a versenyzéséhez. A 2015-ös Kínai Nagydíjat szoros csatában nyerte meg Nico Rosberg előtt, örömében pedig a dobogón szándékosan lelocsolta az egyik hostess-lányt, aki kínjában mosolygott a számára rendkívül megalázó történéseken.
Drámai versenypillanatokban sem volt hiány
Noha a 310 versenyhétvégéje az ilyenekhez hasonlóan hangos botrányoktól kevésbé volt hangos, természetesen az F1-es karrierje is bővelkedett drámai pillanatokban. Rögtön az első évében Fernando Alonso mellé került a McLarenben, akivel egymástól vették el az értékes pontokat egészen addig, amíg nevető harmadikként Kimi Räikkönen meg nem szerezte a világbajnoki címet. Az idáig vezető úton három verseny volt, ami egyértelműen rosszabbul sikerült Hamiltonnak, mint ami a sikerhez kellett volna: az esőáztatta Európai Nagydíjon sokat hibázva pontot sem szerzett, Kínában a rossz taktikázás után beragadt a kavicságyba, a szezonzáró Brazil Nagydíjon pedig a szörnyen sikerült rajtja után műszaki hiba sújtotta.
Az első világbajnoki címet hozó évében is akadtak rossz futamai például Japánban és Kanadában, de belefértek Hamiltonnak, hiszen óriási szerencsével Felipe Massát megelőzve ő lett 2008 bajnoka. Ezután négy rendkívül sikertelen év következett a McLarennél, pedig a 2009-es szezonnyitón a harmadik helyen ért célba – utólag azonban kizárták az Ausztrál Nagydíjról, miután a Jarno Trulli elleni kérdéses párharcáról hazudott az FIA-ellenőröknek. Hamilton számára a monzai versenyek sikerültek a legkevésbé 2009-ben és 2010-ben, a következő két évben viszont az éppen azon futamok közé tartozott, ahol nem vallott kudarcot.
2011-ben Monacóban több riválisával is ütközött, akik közül Massa és Pastor Maldonado is panaszkodott rá a futam után – Hamilton pedig ahelyett, hogy elismerte volna a hibáit, nevetségesnek hívta azt, hogy ennyiszer figyelmezteti és megbünteti őt a Nemzetközi Automobil Szövetség, ráadásul rasszistának is nevezte a szervezetet emiatt.
Yep. Collided with Massa and Maldonado, before making that Ali G joke in a post race interviewhttps://t.co/2SFVg8zNXq
— #BlackLivesMatter (@AaronLCollins97) December 26, 2022
Noha 2012 és – a Mercedes színeiben első – 2013 a két legeredménytelenebb éve volt a dobogós helyezéseket illetően, mégis ez a két év kevesebb kimagaslóan borzasztó versenyt hozott a számára – talán éppen azért, mert a folyamatos kudarcok miatt kevésbé lógott lefelé egy, a szokásosnál is gyengébb eredmény.
A 2014-től kezdődő hibrid korszak emiatt hihetetlenül szerencsésen érte Lewis Hamiltont, hiszen egyértelműen a Mercedesnek kedveztek az új szabályok és nem volt ellenfele a csapatnak. Ezek az évek sem teltek azonban el a brit számára szörnyen sikerült pillanatok nélkül. Rögtön a 2014-es szezonnyitón (ahol az első szabadedzésen egy biztonsági őr akkreditáció híján feltartóztatta őt) hiába rajtolt a pole pozícióból, rosszul sikerült a rajtja és motorgondok is hátráltatták, így hamar fel kellett adnia a versenyt.
quando o Hamilton foi barrado na entrada dos boxes depois de abandonar o treino livre na Austrália em 2014.
— ana⁴⁴ (@_anaverse) November 2, 2021
O segurança perguntou se ele tinha um passe e o Lewis respondeu: i'm driver!! https://t.co/KQHqWPoHRApic.twitter.com/E15FqOQqNe
A 2016-os szezonban Nico Rosberg bebizonyította, hogy egyáltalán nem verhetetlen a brit pilóta, hiszen úgy is ő lett a világbajnok, hogy az utolsó négy futamot egyaránt Hamilton nyerte az évben. Ez részben köszönhető volt a rossz viszonyuk miatti ütközésnek a barcelonai rajt után, de még inkább a Maláj Nagydíjnak, ahol a hétszeres világbajnok motorja az élen autózva adta meg magát.
this is definitely a hamilton radio in malaysia 2016 moment https://t.co/u9kXaai5TBpic.twitter.com/YOr50vSH1t
— penta (@PentaRodriguez) July 13, 2021
Hamilton sikerévei 2020 végén zárultak le, kezdve a Szahír Nagydíjjal, amelyen pozitív koronavírusteszt miatt nem vehetett részt. 2021-ben ugyanis a Red Bull felzárkózott a Mercedes mellé – majd 2022-ben le is hagyta a brackley-i istállót. Pedig két évvel ezelőtt is a kezében volt a nyolcadik világbajnoki cím, ám a bakui futam hajrájában egy biztos dobogót dobott el egy kapcsoló rossz beállítása következtében, a monzai futamon összeütközött Max Verstappennel, az abu-dzabi szezonzárón pedig rossz döntést hozott a csapatával együtt, amely miatt az utolsó körben elment mellette a holland.
. @SChecoPerez vs @LewisHamilton 2021 #F1
— Jose Iduma (@beebo0x) December 12, 2021
Baku: pic.twitter.com/bEg4kTW4VT
A tavalyi szezonban aztán szégyenszemre egyetlen pole pozíciót és egyetlen győzelmet sem tudott szerezni, pedig a csapattársa, George Russell mindkettőt elérte, ezzel is bizonyítva, hogy képes volt a Mercedes jó eredményeket elérni. Az év végén 35 ponttal kapott ki honfitársától és mindössze a 6. helyen zárta a pontversenyt.
Verstappen lapping Hamilton in Imola. pic.twitter.com/d8PqENA1H1
— bvscardv (@BiscardiMarcelo) April 24, 2022
A jellegzetes utcai pályák (Szaúd-Arábia, Monaco és Szingapúr) mellett Imolában szenvedett a legjobban – annyira, amennyire őt még F1-es futamon sosem lehetett látni. Teljesen esélytelen volt a pontszerzésre, Verstappen le is körözte őt, Russell pedig egy 4. hellyel még jobban meg is alázta Hamiltont. Ráadásul a szezon során egy korábbi riválisának, Alonsónak is megpróbálta elrontani a versenyét a belgiumi rajt után, de csak a sajátját sikerült.
#F1 Para quem não viu: o acidente de Hamilton - Alonso no #BelgianGP. pic.twitter.com/H4E54XWPTA
— SportMotores.com (@SportMotoresCom) August 28, 2022
Hamilton szerződése a Mercedesnél 2023 végéig tart, így az idei szezonban még bizonyosan látni fogjuk a próbálkozásait, hogy a kudarcokkal teli előző évet elfeledtesse – bármekkora szerencséje lesz és akármennyire javul fel a Mercedes, ez szinte lehetetlen lesz. A közelmúltban bizonygatta, hogy meg fogja hosszabbítani a szerződését, de ez nagyban múlhat az idei szereplésétől, hiszen minél tovább szenved a sportágban, annál nevetségesebbé teszi magát, és annál inkább maradnak emlékezetesek a botrányai és a rossz pillanatai. Kevesen voltak képesek 38 éves kor felett komoly eredményeket elérni a Forma–1-ben, és nem valószínű, hogy Hamilton közéjük fog tartozni. Azt azonban már most elérte, hogy minden idők egyik legmegosztóbb pilótájává vált, aki elsősorban nem a pályán nyújtott teljesítményével teszi emlékezetessé a pályafutását.