A 2022-es Forma-1-es szezon statisztikailag Lewis Hamilton leggyengébb idénye volt. A brit pilóta a hatodik helyen végzett, és győzelem nélkül zárta az évet. Hamilton azonban mégis úgy érzi, hogy ez volt pályafutása eddigi legjobb szezonja.
Nehéz volt a szezon Hamilton és a Mercedes számára, hiszen a csapat rengeteg technikai problémával küszködött. George Russell, Hamilton csapattársa szerezte a Mercedes egyetlen idei győzelmét, így Hamilton futamgyőzelem nélkül fejezte be a 2022-es évet, ami először fordult elő vele, amióta a Forma-1-ben versenyezik.
A nehézségek ellenére Hamilton a szurkolóinak tulajdonítja, hogy motivált tudott maradni.
„Mindig próbáltam a lehető legjobb csapattársa lenni mindenkinek, akivel együtt dolgoztam. Mindannyian egy csónakban eveztünk, összetartottunk, bármi is történt. Csak azért dolgoztunk tovább, hogy végigcsináljuk, és minden lehetőségből a legjobbat hozzuk ki" – magyarázta a hétszeres világbajnok.

A brit pilóta az előző szezonban rendkívül balszerencsés volt, mégis úgy véli, hogy a küzdelmek tovább erősítették a rajongókkal való kapcsolatát.
Azt hiszem, ez volt pályafutásom legjobb éve a szurkolók támogatását tekintve. Rengeteg szeretet kaptam, és ez nagyon jól esett egy olyan időszakban, amikor a világ egy igazán nehéz időszakon megy keresztül. Nagyon jó érzés látni, hogy mindenki izgatott, hétvégéről hétvégére. Ennél izgatottabbnak és szenvedélyesebbnek még nem láttam a szurkolókat, így a támogatás is sokkal nagyobbnak tűnik. Úgy éreztem, mintha minden eddiginél többet utaztunk volna együtt" - nyilatkozta 37 éves Lewis Hamilton, akinek a komoly céljai vannak a következő szezonra, ugyanis az álma, hogy világbajnokként vonulhasson vissza.