A 2023-as versenyidényben talán véget érhet a kétszeres világbajnok évek óta tartó rémálma, melynek okozója a Honda.
A kétszeres világbajnok spanyol sztár életét 2015 óta keserítik meg a rendre fellépő motorhibák. Abban az évbeen 7, míg a következőkben sorrendben három, nyolc, illetve hat versenyt kellett feladnia motorhiba miatt. Mindez a McLarent hajtó Honda hibájából adódott, ami rendre cserben hagyta a spanyolt.
A helyzet azután sem javult sokat, hogy 2021-ben az Alpine csapatába igazolt, de a balszerencse áradása nem ért véget. Csak az idei szezonban hatszor esett ki motorhiba miatt, ami a legrosszabb eredmény a mezőnyben - és ismét csak a Honda motorjai voltak a ludasak. A szezon egy pontján azt mondta, hogy számításai szerint mintegy 60 pontot vettek el tőle a technikai problémák.

Ezért is jelent óriási megkönnyebbülést a 41 éves veteránnak, hogy 2023-ban a Mercedes motorral hajtott Aston Martinba ülhet be. Az idő persze mindent megszépít: Alonso szerint a McLarennél még a sikeres célba érések is kínkeservesek voltak, míg az Alpine-nal a 2022-es idény második felében "már egész szórakoztató" volt a versenyzés.