Stefano Domenicali, a Forma-1 jogaival rendelkező Liberty Media ügyvezető igazgatója rendhagyó módon igyekszik növelni a sportág rajongótáborát.
2022-ben az F1 kereskedelmi jogait is birtokoló cégcsoport azt látta a könyvelésben, hogy a 2017-ben 8 milliárd dollárért megvett Formula One Group a megelőző egy évben mindössze 40 millió dollár nyereséget termelt, ami hat százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi számoktól.
Így aztán két választása maradt a Libertynek: egyrészt növelni a futamok számát (jövőre már rekordot jelentő 23 nagydíj lesz a naptárban), valamint növelni a nézők számát. Közöttük is elsősorban a nők létszámát, ugyanis egy felmérés szerint az F1 rajongóinak 40 százaléka nő, ami 2017-hez képest nyolc százalékos növekedést jelent a célcsoportban.

Amellett, hogy a lelátókra szeretnék csábítani a hölgyeket - vagy éppen a tévé elé ültetni, például az olyan sorozatokkal, mint a Hajsza a túlélésért, ami világszerte 33 országban vezette a nézettségi listákat, fontos lenne, hogy végre valóban legyenek meghatározó női versenyzők a mezőnyben. A női sportok népszerűsége ugyanis évről évre rekordokat dönt - ezt tamásztják alá a mostanában akár 80-90 ezer néző előtt játszott női focimeccsek -, a csúcskategóriás női foci és rögbi szponzorációja 146%-kal nőtt 2021-ben 2020-hoz képest.
2023-ban induló a női F1 Akadémia feladata lenne, hogy öt éven belül női pilótát állítson a rajtrácsra. Utoljára ugyanis 1976-ban Lella Lombardi révén volt női pilóta, aki GP-n indulhatott.
Jamie Chadwick hamarosan egy F1-es autóban találhatja magát?
Jamie Chadwick is a three time W-series champion, winning the series in 2019, 2021 and 2022. She’s currently a development driver for Williams, has participated in Race of Champions and races in Extreme E. pic.twitter.com/BNckYWYapF
— emma - ⛄️ (@hetisemma) December 19, 2022
Ezen változtathat az angol Jamie Chadwick, aki a csak nőknek kiírt W Series valamennyi versenyét megnyert tavaly, ráadásul van több mint félmillió követője van a közösségi médiában, több mint a szezon végeztével anyagi gondok miatt megszűnt W Seriesnek volt. Chadwick időközben szerződést kapott az IndyCar NXT sorozatban szereplő Andretti Autosporttól. Az álma viszont még mindig az F1, azaz könnyen lehet, hogy mégis ő lesz az új F1-es szenzáció.