Az idei teljesítményéért nagy dicséretet kapott Otmar Szafnauertől Esteban Ocon, aki nem tiltakozott az Alpine főnöke által adott új titulus ellen.
Pályafutása egyik legjobb szezonját teljesítette Esteban Ocon annak ellenére, hogy a 2021-es mogyoródi futamgyőzelmet megközelítenie sem sikerült. Noha közrejátszott csapattársa, Fernando Alonso sorozatos balszerencséje, sokatmondó, hogy 11 ponttal megelőzte a kétszeres világbajnokot, így Lando Norris mögött a második legeredményesebb volt az élcsapatok versenyzőit nem számítva. Nem meglepő módon Otmar Szafnauer is elégedetten értékelte Ocon idényét.Volt néhány fantasztikus versenye, de olyan alkalmak is, amikor azt hittük, bajban vagyunk az autó vártnál rosszabb teljesítménye miatt.Ő azonban olyankor is odatette magát, és kiváló teljesítményt nyújtott – nyilatkozta az amerikai csapatvezető. –
Szuzuka különösen kiemelkedik szerintem, az egy nagyszerű verseny volt. Lewis Hamilton, a kiváló esőmenő egy Mercedesszel üldözte, megállás nélkül ott volt a lökhárítóján. A Mercedes egyértelműen gyorsabb volt, nézzék csak meg, hogy hol zárták a szezont. Esteban azonban mégis maga mögött tartotta. Briliáns volt."

„Tudom, hogy ez Checo [Sergio Pérez] beceneve, de talán Esteban is megérdemelné a védelmi miniszter jelzőt. Mondják el, hogy van franciául, és kezdjük el így hívni" – mondta viccelődve Szafnauer.
Miután Szafnauer sajtótájékoztatója véget ért, éppen Ocon kopogtatott be hozzá, hogy megajándékozza az egyik 2021-es versenyzői overáljával. Szafnauer gyorsan el is mondta neki az új ötletét, Ocon pedig úgy reagált, hogy nincs ellenére a „ministre de la défense" jelző.