George Russell első Mercedeses éve nem éppen az előzetes várakozások szerint alakult, de a brit pilóta optimista a jövőt illetően, ugyanis szerinte jövőre már az első futamtól kezdve sokkal jobb helyzetben lesznek.
A Mercedes meglehetősen gyengén kezdte az idényt, de a szezon közepétől kezdve egyre inkább javuló tendenciát mutattak. A szezon végére szinte felértek az élmezőny szintjére, vagy legalább annak közelébe, legalábbis a Brazíliában elért kettős győzelmük is ezt mutatja. A jövő évet azonban a tervek szerint már ilyen szintről kezdenék, legalábbis a Mercedes fiatal pilótája, George Russell erről beszélt a BBC-nek.
A Mercedesnél nem felejtették el, hogyan kell gyors versenyautókat építeni. Idén eltévedtünk, és egy olyan úton jártunk, ami rossznak bizonyult. Néha sok időbe telik kikászálódni a gödörből, de most úgy érzem, megtaláltuk a helyes irányt.

Persze, még egy lépéssel le vagyunk maradva a Red Bull és a Ferrari mögött, és sok a felzárkóznivalónk, de határozottan sokkal erősebb pozícióban leszünk jövőre az első futamtól, mint idén" – fogalmazott Russell, aki összetettben legyőzte a hétszeres világbajnok csapattársat, Lewis Hamiltont.
Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit.