Carlos Sainz, a Ferrari pilótája szerint Ferrari és a Red Bull közötti valódi különbség az volt, hogy az olaszok nem fejlesztettek elég hatékonyan.
A Ferrari kiváló formában kezdte a 2022-es szezont, az első három futamból kettőt megnyert, de az Ausztrál Nagydíjon aratott áprilisi győzelmük után hét futamot kellett várni a következő elsőségre.
Sainz július elején a silverstone-i első F1-es győzelmével megtörte a Ferrari rossz sorozatát, de a bajnoki cím addigra már kis túlzással eldőlt a holland Max Verstappen és a Red Bull javára.
Mindeközben a Mercedes elkezdte utolérni a Ferrarit, a két csapat egészen az utolsó Abu-Dzabi nagydíjig harcolt egymással a második helyért, végül az olasz alakulat szerezte meg a második helyet a konstruktőri vb-mezőnyben.

A szezon értékelésében Sainz arra a következtetésre jutott, hogy Red Bull lekörözte a Ferrarit és a Mercedst is.
„Az utolsó futamokon nem szereztünk elég győzelmet, pedig ez volt a célunk. A Red Bull és a Mercedes a szezon második felében túlnőtt rajtunk, ami miatt gyengén szerepeltünk, mint az idény első felében" - mondta a PlanetF1.com-nak Carlos Sainz.
„Ismerjük az okokat. Megpróbálunk olyan döntéseket hozni a jövő évre, hogy jobb ütemben tudjunk fejlődni. Amikor megvolt az esélyünk a győzelemre, talán nem mi voltunk a legerősebb csapat a futamok befejezésénél. Tudjuk, hogy ez a két fő cél a következő szezonra."
"Szeretném sokkal erősebben kezdeni a szezont, egy kicsit jobban, mint ahogyan az idei szezont befejeztem. Jobb versenyzőként már több tudással rendelkezem az autók ezen generációjáról, ez erősebbé kell, hogy tegyen a következő szezonban."
Sainz nem először utalt arra, hogy a versenyek során hozott rossz döntései a csapat kárára váltak. Amikor arra kérték, hogy határozza meg, mi ment rosszul a Ferrarinál, Sainz azt mondta, hogy a csapatnak jobban kell teljesítenie a nagydíjak alatt.
Csapattársa, Charles Leclerc is hasonlóan nyilatkozott, novemberben azt sugallva, hogy a csapatnak meg kell tanulnia vasárnaponként jobban teljesíteni.
Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit.