Társoldalunk:

A McLaren újonca elmondta, miért választott szokatlan rajtszámot

2022.12.09. 15:35

Oscar Piastri a következő szezonban a McLaren csapatánál debütál a Forma-1-ben. A 21 éves ausztrál versenyző szokatlan rajtszámot választott az autójára.

Piastrit az Alpine-nal folytatott kötélhúzása után csábította el a McLaren, a 2021-es Forma-2-es bajnok pedig úgy döntött, hogy honfitársát, Daniel Ricciardót váltja a McLarennél. Az MCL35M volánjánál november végén egy privát teszten, valamint a szezon utáni Abu-Dzabi teszten a 28-as rajtszámmal ment, de 2023-ban a 81-es rajtszámmal fog versenyezni.

„A 81-es volt a gokartozásban a számom. Amikor az első versenyemre készültem, ki kellett választanom egy rajtszámot az első futamra, és a gokartboltban, ahová elmentem, csak egyes szám volt raktáron, és egy vagy két számjegyűnek kellett lennie a rajtszámnak."

Oscar Piastri a McLaren új pilótájaForrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

„Nyilvánvalóan nem lehettem egyes számú, így az első pár futamon a 11-es számmal indultam, aztán beneveztünk egy másik versenyre, és valaki már 11-es számmal nevezett. Nem tudom, mi inspirált arra, hogy a 81-est válasszam, de az elsőt nyolcasra cseréltem, és azóta ez ragadt rám" – mondta a fiatal pilóta.

Piastri lesz az első pilóta, aki a 81-es rajtszámot viseli, mióta a versenyzők 2014-ben megválaszthatják a rajtszámukat, míg újonc társa, Logan Sargeant a Williamsnél a 2-es rajtszámot viseli majd 2023-ban.